Kiosztották a csomagokat Zentán - Mintegy háromezer-ötszáz személy vehetett át segélycsomagot

Csütörtökkel bezárólag 3498 helyszínt kerestek föl az elmúlt napokban az önkéntesek – tudtuk meg Lőrinc Csongortól, a községi tanács egészségüggyel és szociális kérdésekkel megbízott tagjától, aki elmondta, mától már indítják a pótlásokat is azok számára, akik valamilyen okból nem tudták átvenni a nekik szánt csomagot.


– Mintegy háromszáz ember nem a megadott címen lakik. Ők a telefonközponton keresztül jelezték a tartózkodási helyüket, és hozzájuk is ki fogjuk vinni a csomagot. Pénteken kezdjük kivinni a csomagokat azoknak a személyeknek, akik 65 év felettiek, de nem nyugdíjasok, és nincs jövedelmük – magyarázta, hozzátéve, annak érdekében, hogy a tartós élelmiszereket és a higiéniai termékeket tartalmazó segélycsomagok minél hamarabb eljuthassanak a rászorulókhoz, a munkát önkéntesek segítik. Lőrinc Csongor elmondta, hogy a legtöbb önkéntes egyszerre negyvenkét fő volt, akik a segélycsomagok összeállítását végezték, miközben a kiszállításról hat autóval mintegy húsz önkéntes gondoskodott. Az önkénteseken kívül a közösségi média is segítette a munkát, hiszen ott tudták legegyszerűbben tájékoztatni a lakosságot a folyamatban lévő csomagosztásról.

– Követve a minisztériumtól kapott utasítást, mintegy 2500 dinár értékű csomagokat állítottunk össze a rászorulók számára. Ide tartozónak gondoljuk a kisnyugdíjasokat, azokat a 65 év fölöttieket, akik jövedelemmel nem rendelkeznek, illetve azokat, akik a jelenlegi helyzet miatt nem jutnak anyagi jövedelemhez. Úgy gondoljuk, hasznosabb, ha nem osztunk mindenkinek pár száz dinár értékű csomagot, hanem a valóban rászorulóknak nyújtunk nagyobb értékű segítséget. A visszajelzések egyelőre pozitívak, elégedettséggel találkozunk. Sokan jelzik vissza, hogy meglepődtek a csomag értékén, mert sokkal kisebbre számítottak – mondta Lőrinc Csongor, aki kérdésünkre elmondta, hogy nehéz lesz pontosan meghatározniuk azoknak a körét, akik a jelenlegi helyzet miatt nem jutnak anyagi jövedelemhez, de ide tartozónak véli azokat, akik például munka nélkül maradtak, családjuk van, segítségre szorulnak. Hogy pontosan kik kaphatnak majd ezen a jogcímen csomagot, azt a szociális védelmi központ és a munkaközvetítő adatai segítségével igyekeznek majd minél pontosabban meghatározni.

– Ez egy nagyon kényes téma, amiben nagyon nehéz igazságot tenni, hiszen nincsenek hozzá kézzelfogható adatok. Azokon igyekszünk ezzel segíteni, akik eddig nem kértek segítséget, de most szükségük lenne rá – tette hozzá a községi tanács egészségüggyel és szociális kérdésekkel megbízott tagja.

zs

Magyar Szó, 2020. április 17.