Megkezdődött a segélycsomagok kiszállítása - Két héten belül minden zentai kisnyugdíjashoz eljuttatják őket

A rendkívüli állapotról és az időseknek szánt önkormányzati csomagokról tartott sajtótájékoztatót szerdán Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere és Lőrinc Csongor, a községi tanács egészségüggyel és szociális kérdésekkel megbízott tagja. Czegledi Rudolf elmondta, hogy a mintegy 2500 dinár értékű segélycsomagokat a község azon nyugdíjasai kapják, akik 30 ezer dinár alatti havi jövedelemmel rendelkeznek. Rajtuk kívül az a 62 zentai is számíthat a csomagra, akik 65 évnél idősebbek, és szociális segélyben részesülnek.


– Így összesen 3498 személy kap segélycsomagot a község területén. A csomagok 16 különböző terméket tartalmaznak, amelyek között élelmiszerek és tisztálkodási szerek is találhatók. A kézbesítés csütörtökön indul, majd a vasárnapi és hétfői szünetet követően keddtől folytatódik – emelte ki a polgármester, majd hozzátette, hogy azok, akik nem a Köztársasági Nyugdíjbiztosítási Alapnál nyilvántartott címükön tartózkodnak, az információs központban jelezhetik a megváltozott tartózkodási helyüket. Számukra kedden kezdik meg a csomagok kiszállítását.

Lőrinc Csongor elmondta, hogy a csomagok összeállításakor az volt a céljuk, hogy valódi segítséget nyújtsanak a rászorulóknak.

– A csomagok segítségével a nyugdíjasok több héten keresztül meg tudják oldani az étkezésüket és egyéb szükségleteiket. Megközelítőleg 50 tonna élelmiszert és használati cikket osztunk ki, köztük rizst, lisztet, cukrot, olajat, pástétomot, hús- és halkonzervet, kávét, mosogatószert, mosóport is. Ennek a bő csomagnak az elkészítése nem egyszerű, mintegy negyven aktivista állítja őket össze – fejtette ki a községi tanács tagja, hozzátéve, az érintettek a közösségi oldalon tudják nyomon követni, hogy mikor kerül sorra az utcájuk, ahol rendszeresen közzéteszik majd azokat az utcákat, amelyeket másnap felkeresnek. Mivel nem minden idős ember használ internetet, az ő tájékoztatásukban a lakosság segítségére is számítanak: arra kérik a polgárokat, értesítsék az időseket, hogy mikor várható a csomag kiszállítása. Mint mondta, előreláthatólag két hét alatt befejezik a csomagok kiszállítását.

A fertőtlenítőszerekről a polgármester elmondta, hogy a község polgárai továbbra is ingyenesen cserélhetik a kiürült palackokat a helyi közösségekben, a 65 évnél idősebbek számára pedig házhoz szállítják a fertőtlenítőt, miután jelzik igényüket az információs központ számán.

– Az információs központ sikeresen dolgozik, el tudjuk juttatni az információt a lakosság részére, és sokaknak tudunk segíteni. A húsvéti ünnepek miatt az információs iroda péntektől hétfőig 8-tól 13 óráig fog dolgozni – tájékoztatott Czegledi Rudolf.

zs

Magyar Szó, 2020. április 9.