Az egységes, közös akarat útján - Batthyány Lajos grófra emlékeztek Zentán

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából tegnap Zentán a városháza oszlopcsarnokában In memoriam gróf Batthyány Lajos címmel tartottak ünnepi megemlékezést.

Gróf Batthyány Lajos, az első felelős magyar kormány miniszterelnöke, a népek tavaszának magyar reménységeit megvalósítani igyekvő, mártírhalált halt miniszterelnök tiszteletére 2006 óta áll emléktábla Zenta legelőkelőbb épületének oszlopcsarnokában, és az emlékezésre ott került sor.


A megemlékezés szónoka Perpauer Martin, a VMSZ Ifjúsági Fórumának zentai elnöke volt, aki alkalmi történelmi összefoglalójában arra emlékeztetett, hogy a forradalom és szabadságharc nemcsak Magyarország újkori történelmének volt az egyik legmeghatározóbb eseménysorozata, hanem az európai és az egyetemes történelem szerves része is. A márciusi ifjakról szólva kiemelte, hogy ők a reménytelennek tűnő helyzetben is össze tudtak fogni, össze tudtak kovácsolódni, és ugyanerre buzdította a ma emberét is.

– Szabadság, összefogás, alázat, felelősség – ezek legyenek a mindennapok alapelvei, függetlenül attól, hogy most már nem 1848-at írunk, hanem 2020-at! Merjük megteremteni az egységes közös akaratot, de ne csak a történelem fényes pillanataiban, hanem a hétköznapokban is! Ne egymásnak legyünk ellenségei, hiszen olyan időket élünk, amikor egyre fogyatkozunk. Csak úgy lehet eredményeket elérni és tetteket véghezvinni, ha a jobbító szándék mögé állva összefogunk, és egységesen cselekszünk, amikor arra szükség van – fogalmazott.

A megemlékezés folytatásában Baráth László és Baráth Emília alkalmi produkcióját hallgatták meg az egybegyűltek, majd az esemény Batthyány Lajos gróf, az első felelős magyar kormány miniszterelnöke emléktáblájának megkoszorúzásával folytatódott. Elsőként dr. Cserháti Eszter, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának konzulja helyezte el az emlékezés virágait, majd a Magyar Nemzeti Tanács nevében mgr. Hajnal Jenő, a tanács elnöke és Perpauer Attila, a tanács tagja koszorúzott. Zenta község önkormányzata képviseletében Czegledi Rudolf, a község polgármestere tisztelgett gróf Batthyányi Lajos emléke előtt. A Vajdasági Magyar Szövetség nevében Lackó Róbert és Rácz Szabó Márta, a Vajdasági Magyar Szövetség zentai községi szervezete nevében Graca Harmath Judit és Gyertyás Mónika, a Vajdasági Magyar Szövetség Ifjúsági Fóruma nevében pedig Burány Hortenzia helyezte el az emlékezés virágait, a zentai Rákóczi Szövetség Ifjúsági Szervezete nevében Homolya Ákos és Herfert Nóra koszorúzott.

A megemlékezést Zenta község önkormányzata és a Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ szervezte. 

hhá

Magyar Szó, 2020. március 14.