Örök érvényű etalon mindenki számára - Megemlékezés az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére

Zentán a hagyományokhoz híven a Felsővárosi temetőben tartottak megemlékezést az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc kitörésének 172. évfordulója alkalmából. A péntek délutáni összejövetelen a Himnusz elhangzását követően Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke levelét dr. Rusz Radován, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának konzulja olvasta fel, majd Sztantity Szebasztián, a Vajdasági Magyar Szövetség zentai községi szervezetének alelnöke mondott ünnepi beszédet, amelyben egyebek mellett kiemelte, hogy a jeles napok méltó megünneplésének összetartó ereje van, a nemzeti ünnepeink múltat idéznek és jelent teremtenek, hiszen a múlthoz és a jelenhez is fűznek bennünket.


– A márciusi ifjak előtt óriási feladat állt. Nem fontolgattak semmit, hanem nekivágtak, és megcsinálták március 15-ét. Az ifjúság megmutatta erejét, bátran kiállt, példát mutatott az egész nemzetnek – hangsúlyozta Sztantity Szebasztián, leszögezve, napjainkban is lesz még szükség az ifjúság elszántságára, tenni akarására. Hozzátette, a megemlékezés egyben példamutatás is, hiszen Kossuth és Széchenyi hazaszeretete örök érvényű etalon mindenki számára, 172 elmúlt év emlékezete pedig azt sugallja a megemlékezésen megjelenők számára, hogy vállalják magyarságukat, identitásukat és kultúrájukat.

A folytatásban a megemlékezők elhelyezték a kegyelet virágait is. Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa képviseletében Rusz Radován konzul, a Magyar Nemzeti Tanács nevében Perpauer Attila és Verebes Krnács Erika, Zenta község önkormányzata képviseletében Czegledi Rudolf, a Vajdasági Magyar Szövetség nevében Kormányos László és Pék Zoltán, a VMSZ zentai szervezete nevében Bóbán József és Kormányos Katona Gyöngyi koszorúzott, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség nevében pedig Sutus Áron helyezte el az emlékezés virágait. A VMSZ Ifjúsági Fóruma nevében Gyertyás Mónika, a Zentai Rákóczi Ifjúsági Szervezet nevében pedig Homolya Ákos és Herfert Nóra helyezte el az emlékezés virágait.

A rendezvényen közreműködött a zentai Délibáb Magyar Művelődési Egyesület.

Hhzs.

Magyar Szó, 2020. március 14.