Pánik helyett óvatosságra intenek - Egyelőre nincs megerősített koronavírusos eset Zentán

Zenta község honlapján közleményben fordult a polgárokhoz Czegledi Rudolf polgármester, a rendkívüli helyzetek Zenta községi törzskarának elnöke, aki a közleményben arra hívja fel a lakosság figyelmét, hogy felelősségteljesen viselkedjenek, és alkalmazzák az Egészségügyi Minisztérium utasításait a kézmosásra, fertőtlenítésre, egyéb higiéniai intézkedésekre vonatkozóan, illetve halasszák el a nagyobb létszámú, zárt helyiségben tervezett rendezvényeket.


Mint írja, a fennálló helyzetben az önkormányzat megteszi a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy megóvják a polgárok egészségét, ezért az önkormányzati hatáskörbe tartozó intézményekben, illetve a város forgalmasabb helyszínein biztosítják a kézfertőtlenítéshez szükséges eszközöket.

A polgármester újságírói kérdésre elmondta, hogy a járvány miatt meghozott utasítások segítségével lassítható a vírus terjedése. Hangsúlyozta annak jelentőségét, hogy igyekezzünk minél kevesebb emberrel közvetlenül érintkezni, és kerüljük azokat a zárt vagy akár nyílt tereket, ahol egyszerre sok ember tartózkodik. Azt is kiemelte, hogy akinél jelentkeznek a tünetek, az ne menjen se az egészségházba, se a kórházba.

– Telefonon kérjen segítséget, így a szakemberek a megfelelő módon járhatnak majd el. Ez azt jelenti, hogy a gyanús eseteket elkülönítik, és elindítják a kivizsgálási folyamatot – hangsúlyozta Czegledi Rudolf.

Mint az a közleményben is szerepel, a község lakói a tünetek jelentkezése esetén a Zentai Egészségház diszpécserszolgálatához fordulhatnak a 024/814-570-es telefonszámon, a járványról pedig a Nagykikindai Közegészségügyi Intézetnél érdeklődhetnek a 0230/421-102, a 062/883-3841 és a 062/883-3877 telefonszámon.

A polgármester azt is elmondta, hogy az önkormányzat nem tud zentai koronavírusos esetről. Akiknél jelentkezik a betegség, azokat egyébként sem a zentai kórházban helyezik el, hanem olyan intézményekben, ahol fertőzőosztály is van: Újvidéken, Nagykikindán, Szabadkán.

Az oktatás esetleges szüneteltetéséről azt mondta, bizonyos információk arra utalnak, hogy az Oktatási Minisztérium és a szerb kormány gondolkodik ezen a lépésen, de hivatalos értesítés még nem érkezett erről, községi szinten pedig nem áll jogukban tanítási szünet elrendelése.

zs

Magyar Szó, 2020. március 14.