Startol a Rest-art! - Művészeti estekkel várják az érdeklődőket Zenta új közösségi terében

Egy héttel ezelőtt ünnepélyes keretek között adták át rendeltetésének Zentán a Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ és a Zentai Magyar Kamaraszínház új közösségi terét.


Neve akkor még nem volt a térnek, azóta viszont a kamaraszínház színészeinek a jóvoltából megszületett a név is: Rest-art. Perpauer Attila, Zenta község művelődéssel és oktatással megbízott tanácstagja elmondta, hogy a Rest-artban olyan közösségi életet szeretnének kialakítani, amely a szórakozást is szolgálja, ugyanakkor tanulságot is ad.

– Felkértük a Zentai Magyar Kamaraszínház színészeit, hogy adjanak nevet a közösségi térnek, és tartalommal is töltsék meg. Éljenek saját kreativitásukkal, próbáljanak ki új dolgokat, és tegyék ezt úgy, hogy találják meg hozzá a közönséget is. Az első programot Virág György színművész szervezte Mélység – művészeti est címmel és, erre január 31-én, pénteken 18 órától kerül sor. A Mélység Virág György színművész és Juhász Gyula népzenész közös produkciója lesz. Ami a jövőt illeti, a közösségi térbe minden héten másik színművész szervezi a programot, kilenc ilyen alkalmat irányoztunk elő, és mindezt Zenta község önkormányzata támogatja – mondta Perpauer Attila.

A Mélység című esttel kapcsolatban Virág György a következő gondolatokat tette közzé: „Megkísérlem ötvözni Kollár-Klemencz László novelláit magyar népi muzsikával, olyan közös pontokat keresve, amelyek a hangulati, érzésbeli különbségek ellenére is összecsenghetnek. Segítségemre lesz mindebben Juhász Gyula népzenész barátom, aki brácsán kíséri végig a szövegeket, illusztrálva, kiegészítve Kollár-Klemencz Lászlót. A közös pontok után kutatva rájöttem, hogy hasonló mélységből fakad mindkét – ha úgy tetszik – műfaj, így lett a »felolvasóest« címe Mélység. Kötetlen, szembecsukós, lazulós est ez, ami után lehet, hogy picit mást érez a hallgató, mint mielőtt bement. Ez a cél.”

hhá

Magyar Szó, 2020. január 30.