Egyeztetések a kínai nyelv tanulásának lehetőségeiről

A zentai középiskolák igazgatóival tárgyalt ma az Újvidéki Egyetem Konfuciusz Intézetének vezetője. Az egyeztetés eredménye szerint akár a következő iskolaévtől megkezdődhet a kínai nyelv és kultúra oktatása a városban.


A találkozó a helyi önkormányzat, és a Tartományi Oktatási Titkárság szervezésében jött létre. A megbeszélésen jelen volt Nyilas Mihály, a tartományi kormány alelnöke, tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkár, Perpauer Attila községi tanács művelődéssel és oktatással megbízott tagja és a Zentai Gimnázium, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, valamint az Egészségügyi Középiskola és a Közgazdasági és Kereskedelmi Középiskola igazgatója.

A tárgyaló felek kiváló lehetőségként üdvözölték a Konfuciusz Intézet kezdeményezését. A további részletek kidolgozása, a kurzusok meghatározása után a tanintézmények közreműködésével a diákok kínai nyelvet tanulhatnak majd, és megismerhetik a jelentős keleti ország kultúráját.

Az újvidéki Konfuciusz Intézet a Bölcsésztudományi Kar falain belül működik. Vajdaság közigazgatási központjában, és környékén is számos tanfolyamot indítottak már, illetve több intézménnyel is kitűnően már működnek együtt. A két ország közötti kiváló kapcsolatnak köszönhetően most ezt a munkát szeretnék tovább bővíteni, többek között a Tisza-menti régióban is – ismertette Chen Hui, az Intézet igazgatója.

A találkozó szervezőjeként a Tartományi Oktatási Titkárság vezetője, Nyilas Mihály, hangsúlyozta, hogy az intézettel már sikeres együttműködési hidat építettek a két kultúra között, tovább mélyítve a két ország baráti kapcsolatait. A meglévő eredményes kapcsolatépítéshez olyan oktatási központoknak is csatlakoznia kell, mint amilyen Zenta.

A megbeszéléseket követően a résztvevők megtekintették a felújított Zentai Gimnázium épületét, ahol a Közgazdasági és Kereskedelmi, valamint az Egészségügyi Középiskola munkájába is betekinthettek.

Rúzsa Mária

Vajdaság Ma, 2019. NOVEMBER 21.