Szólt a tárogató a Délvidéken is

Szól a tárogató a Délvidéken is címmel tartottak különleges hangulatú zenei rendezvényt ma este a zentai Művelődési Házban, ahol a tárogatómuzsika jeles vajdasági és magyarországi képviselői szórakoztatták a zenekedvelő közönséget.


A rendezvény kezdetén Perpauer Attila, a zentai községi tanács oktatással és művelődéssel megbízott tagja köszöntötte az egybegyűlteket, akik között jelen volt mások mellett Baráth Gábor, a Magyar Nemzeti Tanács Oktatási Bizottságának elnöke, valamint Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere is, majd az est megálmodója és házigazdája, Baráth László nyugalmazott zentai zenetanár és vendégei, Borsós István, Farkas Béla, Kéki Zoltán, Strausz János, Somodi Imre és Varga Attila előadásában a Rákóczi-emlékév alkalmából Rákóczi-dalokból készült összeállítást hallhatott a közönség. A folytatásban Varga Attila szlavóniai népdalokat, Somodi Imre a Magyarország köröskörül füstölög, Kéki Zoltán a Kimegyek a doberdói harctérre, Somodi Imre a Don-kanyarban áll egy szomorú fűzfa, Farkas Béla az El kell menni katonának, Baráth László pedig a Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország című dalt adta elő.

A rendezvény második részében, a Zenés üdvözlet a kecskeméti Gregus Tárogató Kvartettől című programrészben a kecskeméti Gregus Tárogató Kvartett tagjai, Andrási László, Csuvás Gábor, Szabó Sándor és Tóth Eszter különlegesebbnél különlegesebb produkciókkal lepték meg az egybegyűlteket, összeállításukban ugyanis egyebek mellett hívogató, szerenád, régi magyar tánc, verbunkos nóta, magyar dal, valamint sárközi karikázó is szerepelt, a rendezvény zárásaként pedig az est fellépői a közönség soraiban ülőkkel együtt énekelték el a Himnuszt.

A Szól a tárogató a Délvidéken is címmel életre hívott zenei est a Magyar Nemzeti Tanács, Zenta község önkormányzata, valamint a zentai Thurzó Lajos Művelődési–Oktatási Központ támogatásával valósult meg.

H. A.

Vajdaság Ma, 2019. OKTÓBER 26.