A kötelességekre irányít a múlt - Nemzeti gyásznapunk alkalmából a vértanúkra emlékeztek Zentán

Batthyány Lajos grófra, az első felelős magyar kormány mártírhalált halt miniszterelnökére és az aradi vértanúkra emlékeztek tegnap Zentán a városháza oszlopcsarnokában. Az aradi vértanúk kivégzésének emléknapja, október 6-a nemzeti gyásznap a magyar kormány 2001-ben meghozott döntése értelmében, a Magyar Nemzeti Tanács 2005-ben elfogadott határozata alapján pedig ez a nap a vajdasági magyarság emléknapja is.


A zentai városháza oszlopcsarnokában megtartott rendezvényen kiemelten Batthyány Lajosra emlékeztek, akinek tiszteletére emléktábla áll Zenta legelőkelőbb épületének oszlopcsarnokában.

A megemlékezés szónoka Juhász Attila magyar nyelv és irodalom tanár, a Vajdasági Magyar Szövetség zentai helyi szervezetének elnöke volt, aki ünnepi beszédében a felelősségvállalásról beszélt, és hangsúlyozta, hogy a kötelezettségeinkről se feledkezzünk meg családunk, közösségünk és városunk irányába, ahogyan azt a vértanúk is tették.

Az eseményen a Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ Ispiláng gyermekcsoportja népdalokkal tisztelgett 1849. október 6-a emléke előtt, majd a nemzeti gyásznapra való emlékezésként a jelenlévők megkoszorúzták gróf Batthyány Lajos emléktábláját. Magyarország főkonzulátusa képviseletében dr. Kaizinger Tibor első beosztott konzul helyezte el az emlékezés virágait, a Magyar Nemzeti Tanács képviseletében Sárközi István, a kulturális bizottság elnöke, Zenta város önkormányzata nevében Czegledi Rudolf polgármester, a Vajdasági Magyar Szövetség községi szervezete nevében Rác Szabó Márta és Burány Hajnalka, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége képviseletében Gordán József és Berze József, a Magyar Mozgalom képviseletében Kókai Péter és Sándor József, a Rákóczi Szövetség Zentai Ifjúsági Szervezete nevében Homolya Ákos elnök helyezte el a kegyelet koszorúját.

hhá

Magyar Szó, 2019. október 5.