Városnapi hagyományőrzés és gyerekprogramok

A zentai városnapi rendezvény rendszeresen visszatérő eleme a község hagyományőrzőinek a föllépése. A sportcsarnok előtt fölállított kisszínpadon elsőként a Kéz a Kézben Értelmi Fogyatékosok és Segítőik civil szervezet lépett színpadra énekkel, verssel és egy Tőke István-anekdotával. 


A szervezet gondozottjai rendszeresen bemutatkoznak a város rendezvényein, ez egyrészt erősíti bennük a közösséghez tartozás érzését, másrészt növeli a zentaiak érzékenységét a fogyatékkal élők problémái iránt.

A második föllépő az idén tizenöt éves Tópart Magyar Művelődési Egyesület volt. Pásztordalokat adtak elő. A fölsőhegyi Népdalbarátok Klubja követte őket a színen Zenta környéki dalokkal. Ezt követően az Ispiláng népdalkórus mutatkozott be dél-alföldi dalcsokorral, majd Szeles Veronika föllépése következett. Veronika hetedik osztályos tanuló, három éve foglalkozik népdalénekléssel. Ezúttal horgosi népdalcsokrot adott elő.

A rendezvényen föllépett a zentai Pöndöly asszonykórus, Bodor Anikó gyűjtéséből válogatott csókai dalokat énekeltek, és színpadra lépett a szintén zentai Délibáb Magyar Művelődési Egyesület vegyes kórusa is, Elveszett a lovam című népdalcsokrukkal. A tavaly alakult Kék Pántlika énekcsoport a zentai Kertek Helyi Közösség kereteiben tevékenykedik. A Bodor Anikó gyűjtéséből válogatott Kék pántlika című népdalcsokrot adták elő. A föllépések sorát a Sarkantyú tamburazenekar zárta Zenta környéki katonadalokkal.

Kézművesség a legkisebbeknek

A városnapi rendezvénysorozat szervezői az idén is igyekeztek színvonalas programot nyújtani a legkisebbeknek is. Ennek részeként szombaton délután kézműves foglalkozással várták őket a sportcsarnok előtt.

A gyerekek számos kreatív módon kipróbálhatták magukat, és kihasználhatták kézügyességüket. Lehetőségük volt többek között virágkötésre, festésre, szövésre, babakészítésre is. A szemerkélő eső ellenére a kézműves foglalkozások nagy népszerűségnek örvendtek a gyerekek körében, néhány asztalt csak nehezen lehetett megközelíteni, olyan szorosan állták körbe az alkotni vágyó gyerekek. Az elkészült alkotásokat a program végén hazavihették, így a kézügyességük és a kreativitásuk fejlesztése mellett elkápráztathatták a szüleiket egy-egy virágcsokorral vagy megörvendeztethették a testvérüket egy festett halacskával.

zs

Magyar Szó, 2019. szeptember 9.