A jobb öntözhetőségért - Bővítenék az öntözőcsatorna-hálózatot Zentán

Az öntözőcsatorna-hálózat kibővítésével kapcsolatos terveket mutatták be kedden délután a zentai városháza dísztermében a DTD Vajdasági Vizek Közvállalat és a projektumot elkészítő Jaroslav Černij tervezőiroda képviselői.


Varga Viktor, a községi tanács gazdasági és mezőgazdasági ügyekkel megbízott tagja elmondta, a közelmúltban Ada és Zenta között kiépült egy pumpaállomás, a kedd délután bemutatott projektumban pedig még egy ilyennek a kiépítése szerepel a Kerekszéknél, aminek köszönhetően egészen Felsőhegy alá be tudnák szivattyúzni a termőföldek öntözéséhez szükséges vizet. Hozzátette, amennyiben szükség mutatkozik rá, a csatornahálózatot új csatornák kiépítésével is tudnák bővíteni. Egy másik projektum szerint az adorjáni nagy kanálist is összekötnék a réti csatornarendszerrel, így az adorjáni csatornából szabadeséssel lehetne vízzel feltölteni, ezzel is megnövelve a benne lévő vízmennyiséget – magyarázta a községi elöljáró, aki hozzáfűzte, a két csatornarendszer összekötésével a fácántelepnél lévő szivattyúházban nem kellene a pumpákat használni, hogy a Tiszából nyomassanak vizet a kanálisokba, hanem szabadeséssel az adorjáni nagy csatornából is fel lehetne ezeket tölteni vízzel, és amennyiben ezt a projektumot is sikerülne megvalósítani, akkor létre tudnának hozni egy mintegy 18 hektáros mesterséges tavat, valamint a Kerekszéknél is ki tudnának alakítani egy 10 hektáros mesterséges vízfelületet, amelyet rekreációs és turisztikai célokra is fel lehetne használni.

A községi tanácstag szerint a zentai önkormányzat az állami földek bérbeadásából származó céleszközöket használná fel a csatornarendszer folyamatos karbantartására, illetve a vízzel történő megtelítésére, a csatornák kiépítése pedig az elképzelések szerint állami pénzekből történne. Varga Viktor megemlítette, hogy a hálózat bővítésével el szeretnék kerülni azt, hogy a földművesek öntözőkutakat építsenek ki, mivel ezzel a község ivóvízkészletét használják fel, a Tisza vize viszont eleve adott, és ezt minél jobban ki kellene használni öntözésre. Zenta község területén mintegy 160–180 kilométeres csatornahálózat található, amelyet öntözésre, illetve vízelvezetésre használnak – jegyezte meg a községi tanács gazdasági ügyekért felelős tagja.

Hhzs.

Magyar Szó, 2019. március 28.

HERÉDI Krisztián felvételei