Zenta: Közös séta a Down-szindróma világnapja alkalmából

Közös sétát tartottak ma Zentán a Down-szindróma világnapja alkalmából a Kéz a Kézben Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Civil Szervezete szervezésében. A sétát követően a helyi önkormányzat illetékesei is vendégül látták a résztvevőket.


Rác Magdolna, a Kéz a Kézben Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Civil Szervezete elnöke elmondta, mint minden évben, idén is lelkesen készültek a Down-szindróma világnapja alkalmából szervezett programokra, amelyekre vendégeket is vártak, köztük nemcsak zentaiakat, hanem csókaikakat is, aminek köszönhetően összesen mintegy százan vettek részt a sétán, illetve az egyéb programokon. Hozzátette, az általuk biztosított napközi foglalkozásokon részt vevő személyeknek minden évben óriási élményt jelent az, hogy a világnap alkalmából közös sétán vehetnek részt, amely reményeik szerint évről évre hozzájárul az egymásra való odafigyelés és az elfogadás jelentőségének felismeréséhez.

– Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy a programjaink révén minél több személy figyelmét megpróbáljuk felhívni arra, hogy a Down-szindrómával küzdők is ugyanolyan emberek, mint bárki más, és arra is, hogy ne közösítsék ki, hanem fogadják el őket és figyeljenek oda rájuk – fogalmazott Rác Magdolna, aki elmondta, az általuk gondozott fiatalok számára rendkívül fontos, hogy közösségben legyenek, hiszen ott igen sokat tudnak fejlődni, mivel nemcsak a nevelőiktől, hanem egymástól is sok mindent el tudnak sajátítani.

A Down-szindróma világnapja alkalmából a zentai önkormányzat képviseletében Perpauer Attila, a községi tanács oktatással és művelődéssel megbízott tagja is fogadta a séta résztvevőit, akiknek meglepetéssel is készültek a Kölyökkuckóban. A Hófehérke Óvoda munkatársai ugyanis lufiból hajtogatott állatokkal és egyéb figurákkal ajándékozták meg őket.

H. A.

Vajdaság Ma, 2019. március 21.