Zentaiak közös karácsonya

A tavalyinál nagyobb és még hangulatosabb Karácsonyi kavalkádot tervez a zentai idegenforgalmi szervezet

Az utóbbi hetekben nagy a sürgés-forgás Zenta Község Idegenforgalmi Szervezetében: gőzerővel készülnek a Karácsonyi kavalkád nevű rendezvényükre, betlehemkészítő versenyt hirdetnek, ajándékgyűjtést szerveznek a rászoruló gyerekeknek, és még a weblapjuk is megújult.
Zenta Község Idegenforgalmi Szervezete az idén igencsak kitett magáért: júniusban a Tiszavirág Fesztivállal ajándékozta meg a várost, augusztusban a Szeretem Zentát elnevezésű rendezvényt tartotta meg, szeptemberben az önkormányzattal közösen lebonyolították az Európai Unió által támogatott testvérvárosi találkozót, most pedig már a tavaly útjára indított Karácsonyi kavalkád nevű rendezvényükre összpontosítanak. Az ünnepi hangulatot megidéző forgatag ezúttal is Zenta főterén lesz december 20-ától 24-éig


Laskovity Kornél, az idegenforgalmi szervezet igazgatója elmondta, a Karácsonyi kavalkáddal igazi ünnepi hangulatot szeretnének varázsolni a városközpontba:
– Azt szeretnénk, hogy a zentaiaknak ne kelljen egy kis karácsonyi hangulatért más városokba utazniuk, legyen helyben egy ilyen rendezvény, és inkább a környező településekről jöjjenek hozzánk vendégek. A Karácsonyi kavalkádnak tavaly is nagy sikere volt, a zentaiak örültek neki, szép számmal volt vidéki látogatónk is, és nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk. Ebből táplálkozva az idei kavalkádot még hangulatosabbá kívánjuk tenni, a rendezvényterületet úgy építjük fel, hogy oda minden arra járónak kedve legyen betérni. Idén is kiállítanak a kézműveseink, lesz forralt bor, lesznek melegedők, és ha minden a tervek szerint alakul, karácsonyi bejglit és rétest is lehet majd venni. Programokkal is készülünk, karácsonyi szokásokat elevenítünk fel, lesz betlehemes találkozó, életnagyságú betlehem várja a látogatókat.

Kosiczky András, a község turizmussal megbízott tanácstagja azt emelte ki, hogy a hangulatvilágítás még gazdagabb lesz, mint tavaly volt:
– A fények nagyon fontosak egy ilyen rendezvény esetében, az ünnepi megvilágítás, az ízlésesen használt csillogó díszek, a sok villogó mind ünnepi hangulatot kölcsönöz, és mi azt szeretnénk, ha a kavalkádra betérők tényleg átélnék a karácsonyi várakozás örömét. Pénzünk nem sok van ilyen célokra, ezért sok mindent magunk készítünk el. A tartománytól egyébként kaptunk 150 ezer dinárt a rendezvényre, de az nem elegendő, hogy minden úgy nézzen ki, ahogyan azt mi szeretnénk.

A Karácsonyi kavalkádhoz kötődően az idegenforgalmi szervezet betlehemkészítő versenyt hirdet, melyre várnak minden olyan jelentkezőt, aki betlehemet szeretne készíteni. A beérkezett alkotásokat a kavalkádon kiállítják, hogy mindenki megcsodálhassa őket. A betlehemek csakis természetes anyagok felhasználásával készülhetnek (fa, nemez, parafa…), maximális méretük 40×50 cm lehet, magasságuk pedig 40 cm. A három legszebbnek a készítőjét ajándékkal jutalmazzák. A betlehemeket december 20-áig kell bevinni a szervezet irodájába, a Fő tér 1.-be 7 és 15 óra között.

Szintén az ünnephez kapcsolódva Mindenki karácsonya elnevezéssel karácsonyi ajándékgyűjtést is szerveznek a Ci-Fi Civil Központtal. Azoknak a gyermekeknek gyűjtenek, akiknek egyébként nem jutna ajándék a fa alá. A gyerekek az ajándékokat karácsony napjáig megkapják. Aki szeretné támogatni a kezdeményezést, megteheti december 20-a és 23-a között 10-től 19 óráig a kavalkád területén felállított MINDENKI KARÁCSONYA feliratú sátorban.

Laskovity Kornél azt is elmondta, hogy az idegenforgalmi szervezetnek vadonatúj honlapja van, ami már látogatható is a www.sentainfo.org címen.
– Az önkormányzat honlapja után valószínűleg ez az az oldal, amit egy Zentára látogatni óhajtó meg fog nézni, ezért arra törekedtünk, hogy minden hasznos információ megtalálható legyen rajta, és a grafikai megjelenítése is megfeleljen a mai kor igényeinek. Így tehát nemcsak szálláslehetőségek és éttermek elérhetőségeit tüntettük föl, hanem minden olyan információt, amire a Zentára érkezőnek szüksége lehet: parkolási lehetőségek, fontos telefonszámok, bemutatók a falvainkról, rendezvénynaptár, beszámoló saját programjainkról, képgaléria a rendezvényeinkről és a városunkról stb. Arra törekedtünk tehát, hogy a szanaszét megtalálható információkat egy weblapra tegyük, és megkönnyítsük a Zenta iránt érdeklődők tájékozódását.

hhá

Magyar Szó, 2013. december 7.