Meggyújtották az első gyertyát a község adventi koszorúján

Ünnepélyes keretek között gyújtották meg az első gyertyát ma este a zentai Városháza oszlopcsarnokában felállított adventi koszorún. A karácsonyváró programsorozat keretében már harmadik éve nyílik lehetősége a zentaiaknak arra, hogy minden héten közös gyertyagyújtással tegyék emelkedettebbé az ádventi időszak vasárnap estéinek hangulatát.


A rendezvény kezdetén Juhász Lassú Kornélia, a zentai Városi Könyvtár munkatársa köszöntötte az egybegyűlteket, majd Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere ünnepélyesen meggyújtotta az első gyertyát a község adventi koszorúján.

– Zenta község önkormányzata a község idegenforgalmi szervezetével karöltve már harmadik alkalommal szervezi meg az adventi várakozás időszakában a község adventi koszorújának az elkészítését, illetve a rajta található gyertyák ünnepélyes meggyújtását. A koszorún minden vasárnap alkalmi műsor keretében gyújtunk meg egy-egy gyertyát, ilyen módon kísérelve meg ünnepélyesebbé és emelkedetté tenni az adventi várakozás időszakát községünk lakosai számára – hangsúlyozta Czegledi Rudolf, hozzátéve, rendkívül fontosnak tartják, hogy ezek által a rendezvények által minél többen kimozduljanak az otthonukból, együtt töltsék a vasárnap estéket és érezzék át az ünnepi hangulatot.

A rendezvényt Gallusz Áron szavaló, a Thurzó Lajos Általános Iskola tanulója (felkészítő tanár: Juhász Attila), a Berec Virág és Paloš Denis gitárduó és a Cor Jesu Kamarakórus alkalmi műsora tette emlékezetesebbé az egybegyűltek számára.

H. A.

Vajdaság Ma, 2018. DECEMBER 2.