Zenta: Mini paralimpiát tartottak a Városi Sportcsarnokban

Kiváló hangulatban zajlott le ma délelőtt a zentai Városi Sportcsarnokban a helyi Kéz a Kézben Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Civil Szervezete által I. Verseny–játék–móka Kupa címmel életre hívott mini paralimpia, azaz játékos ügyességi vetélkedő, amelyre Vajdaság több településéről is érkeztek fogyatékkal élő és hátrányos helyzetű résztvevők.


A rendezvény kezdetén Rác Magdolna, a Kéz a Kézben Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Civil Szervezete elnöke üdvözölte a jelenlévőket, akiknek jó szórakozást és tartalmas kikapcsolódást kívánt a versenyszámokhoz, majd Szegedinszki Igor, Zenta Község Sportszövetségének titkára mondott köszöntőt, amelyben hangsúlyozta, a sportnak mind nagyobb szerepet kellene kapnia a társadalom peremére szorult csoportok társadalomba való beilleszkedésének segítésében, így például a fogyatékkal élők, hátrányos helyzetűek társadalomba való integrálásában is. Mint mondta, a sport ezeknek a személyeknek is fontos közösségi élményeket, kapcsolatokat és sikerélményeket nyújthat, és olyan kapukat nyithat meg előttük, amelyek segíthetnek a társadalmi felzárkózásukban és az esélyegyenlőségük megteremtésében.

Perpauer Attila, a községi tanács oktatással és művelődéssel megbízott tagja köszöntőjében kiemelte, a játék rendkívül fontos az ember életében, születésétől kezdve egészen idős koráig, hiszen segíti őt a világ megismerésében, és elősegíti számára önmaga, társai és környezete felfedezését is. Hozzátette, Zenta község önkormányzata rendkívül fontosnak tartja az ilyen és ehhez hasonló civil kezdeményezések támogatását, hiszen ezek is azt bizonyítják, hogy sokan vannak, akik itt akarnak maradni, jól akarják magukat érezni és közösségben akarnak élni.

A megnyitót követően bemutatkozott a résztvevő tizenegy csapat is, amelyeknek csapatkapitányai olyan neves sportolók voltak, akik maguk fontosnak tartják a fogyatékkal élők és a hátrányos helyzetűek támogatását és társadalomba való beilleszkedésének segítését, köztük például a kiváló birkózók, Nemes Viktor és Máté, a többszörös Európa- és világbajnok küzdősportoló, Bajić Halasi Éva, a nemzetközi mezőnyben is mind számottevőbb sikereket elérő kajakozó, Barta Éva és társaik. A csapatok tagjai Csontos Bata Márta játékvezető irányításával oldották meg a különféle ügyességi és gyorsasági feladatokat, amelyeknek végén ezúttal nem hirdettek győztest, hiszen az I. Verseny–játék–móka Kupa megálmodóinak célja éppen az volt, hogy mindenki nyerjen, vagyis minden résztvevő, felkészítő és segítő számos önfeledt pillanattal és életre szóló élménnyel gazdagodjon a rendezvénynek köszönhetően.

H. A.

Vajdaság Ma, 2018. OKTÓBER 19.