Budavári küldöttség érkezett Zentára

Zenta testvértelepülése, Budavár civil szervezeteinek a képviselői érkeztek ma Zentára, hogy megismerkedjenek a várossal, illetve a helybeli intézmények és szervezetek képviselőivel közösen feltárják a további együttműködés lehetőségeit.


A csoport tagjait a déli órákban a zentai Városháza dísztermében Perpauer Attila, a községi tanács művelődéssel és oktatással megbízott tagja köszöntötte, kiemelve, a két település közötti kiváló kapcsolatnak köszönhetően Budavár önkormányzata az elmúlt időszakban több ízben is bebizonyította, hogy a nemzet egysége nem lehet határok kérdése.

– A kapcsolataink az elmúlt időszakban szélesebb körben is megindultak, gondolok itt elsősorban a tanulóink budavári utazására, amelynek során részt vehettek egy színvonalas nemzetközi táborban is; az emlékkiállítás anyagának adományozására, amely a zentai Városháza tornyában kapott helyet, és amely ékesen bizonyítja Zenta és Budavár kapcsolatának szorosságát; ugyanakkor természetesen nem szabad megfeledkeznünk azokról a különleges koncertekről sem, amelyeket Budavár ajándékozott a zentai, illetve a vajdasági magyaroknak – fogalmazott Perpauer Attila, aki kiemelte, a civil szervezetek kiemelkedően teljesítenek Zentán, ahol a kultúrától és az oktatástól kezdve a környezetvédelemig, az egészségügyig és a szociális kérdésekig minden területet felölelnek tevékenységükkel, amelyet az önkormányzat is jelentős mértékben támogat.

A budavári vendégek a délután folyamán a város nevezetességeivel ismerkednek meg, 18 órától pedig a budavári civil szervezetek képviselőinek, valamint a zentai intézmények és szervezetek képviselőinek találkozójára kerül sor a BeeHome Közösségi Házban, ahol a tapasztalatcsere mellett azt is igyekeznek majd feltárni, milyen módon tehetnek még eredményesebbé a két település civil szférájának együttműködését.

H. A.

Vajdaság Ma, 2018. OKTÓBER 6.