Az elszántság és az összetartás jegyében - Átadták a község nyilvános elismeréseit, és megkoszorúzták a csata emlékhelyét

A községi képviselő-testület díszülésével ünnepelték meg tegnap a zentai városházán a város napját, amely egyben a zentai csata évfordulója is. Az ülést a szerb és a magyar himnusz elhangzása után Tatjana Balo, a községi képviselő-testület elnök asszonya nyitotta meg, aki üdvözölte az egybegyűlteket, köztük a köztársasági és a tartományi szervek képviselőit, a testvértelepülések és a környékbeli községek elöljáróit, a történelmi egyházak képviselőit, a helyi önkormányzati vezetőket, a művelődési intézetek vezetőit és minden megjelentet.


Ünnepi köszöntőt Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere mondott, aki beszédében úgy fogalmazott, hogy átgondolt, tudatos és tervszerű munkával, valamint a sikeres pályázatoknak köszönhetően az elmúlt egy évben sokat halad előre a város, majd arra is rámutatott, hogy ehhez a község minden polgárának a biztatására, bizalmára és hitére szükségük volt. Összefoglalta az elmúlt egy év főbb történéseit, emlékeztetett a községben lezajlott, illetve folyamatban lévő beruházásokra, kiemelve közülük az oktatási intézmények, az egészségház, az egykori kaszárnya, a futballstadion felújítását, elmondta, hogy rendeződik a távfűtés ügye, majd arról is szólt, milyen gyümölcsöző határon átnyúló programokban vesz részt Zenta más településekkel közösen, és arról is, hogy ez milyen hatással van az itt élőkre.

– Meg kell mutatnunk, hogy van bennünk elég erő, akarat, elszántság, egység és összetartás, hogy olyan élhető községet teremtsünk, amely nemcsak megtartja a zentaiakat itt, a Tisza partján, hanem egyszer majd hazavonzza azokat is, akik most idegenben keresik a boldogulásukat – fogalmazott ünnepi köszöntőjében Zenta község polgármestere.

– Talán éppen ezeknek a beruházásoknak a hatására döntenek úgy, hogy mégis inkább a szülőföldjüket, az anyanyelvüket és azt a közösséget részesítik előnyben, amelyhez számos szállal kötődnek. Meggyőződésem, hogy egy község vagy település helyzete akkor tekinthető jónak, ha a polgárai esélyt látnak a terveik, elképzeléseik megvalósítására, és mi azon dolgozunk, hogy ez az elvárásuk teljesüljön. Köszönöm mindenkinek, aki a maga területén a legjobb tudása szerint tevékenykedik, hiszen az eredményeink eddig is közösek voltak, és ezután is azok lesznek – tette hozzá beszédében a polgármester.

A folytatásban a Stevan Sremac Szerb Művelődési Központ Đeram énekcsoportjának fellépése és Vázsonyi Csilla népdalénekes éneke tette még ünnepélyesebbé a díszülést, majd Czegledi Rudolf polgármester és Tatjana Balo képviselő-testületi elnök asszony átadták a község nyilvános elismeréseit az arra érdemes személyeknek.

Iuventus Pro Urbe díjjal jutalmazták Koliger Maxwellt, a zentai Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola diákját, aki kimagasló tanulmányi eredménye mellett érdeklődést és nyitottságot mutat az időszerű kérdések, valamint a különféle társadalmi folyamatok megkezdése iránt, ugyanakkor aktívan részt vesz a közösség életének alakításában is.

Pro Urbe díjban részesült Bognár András nyugalmazott testnevelő szakos tanár, kiváló futballedző, aki négy évtizeden keresztül egyik alappillére volt Zenta sportéletének, és aktívan kivette részét a közösség sportéletének alakításából, formálásából és a fiatalok neveléséből is.

Pro Urbe életműdíjat kapott Mirjana Mandić, a zentai Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola egykori tanára, aki 42 éven át dolgozott azért, hogy minél nagyobb tudásanyagot adjon át a felnövekvő generációnak, és ezt mindvégig teljes odaadással, elhivatottsággal és felelősséggel tette.

A zentai községi képviselő-testület díszpolgári címmel tüntette ki dr. Nagy Gábor Tamást, Budavár polgármesterét a két önkormányzat közötti testvérvárosi együttműködés kialakításában és a közös projektumok megvalósításában végzett tevékenységéért, valamint Zenta város értékeinek megőrzése érdekében kifejtett áldozatos munkája elismeréseként.

A kitüntetettek nevében dr. Nagy Gábor Tamás, Budavár polgármestere köszönte meg az elismeréseket, és megragadva a lehetőséget, úgy fogalmazott, hogy Zentát és Budavárt az európai sorsközösség fűzi össze, éppen ezért a díszpolgári cím a számára nemcsak elismerés, hanem egyben kötelesség is a jövőre nézve.

A díszülésen a szerb himnusz Losonc Kinga vezetésével a Stevan Sremac Szerb Művelődési Központ vegyes kórusának előadásában, a magyar Himnusz pedig a Miklós Réka vezette Cor Jesu városi kamarakórus előadásában hangzott el. A díszterem előtt a Szent Longinus Középkori Hagyományőrző Egyesület tagjai álltak díszőrséget.

A díszülés után az ünnepség vendégei közösen a Tisza-parton található zentai csata emlékhelyhez vonultak, ahol a helyi önkormányzat, Magyarország Belgrádi Nagykövetsége, a Magyar Nemzeti Tanács, az Észak-bánáti közigazgatási körzet, Budavár, Hódmezővásárhely, Szolnok és Magyarkanizsa önkormányzata, valamint több párt és szervezet képviselői is elhelyezték koszorújukat.

hhá

Magyar Szó, 2018. szeptember 12.