Szeptemberre elkészül a gimnázium épülete

Tíz magyar nyelvű osztály nyílik a zentai középiskolákban

A Zentai Gimnázium épületének felújítása múlt év decemberében kezdődött meg. Perpauer Attila, a községi tanács oktatással megbízott tagja elmondta, hogy a fölújítási munkálatok folyamatban vannak, és szeptember elsejéig minden valószínűség szerint befejeződnek, így a középiskolás diákok a fölújított épületben tudják kezdeni az új tanévet.


Az épület fölújítása két beruházáson keresztül valósul meg: a Nemzetpolitikai Államtitkárság által támogatott hozzáépítési munkálatok az utolsó fázisban vannak, az épületrész takarítása folyamatban van. Ez a beruházás hat osztálytermet és egy étkezőt foglal magában, ezeket mindenképpen át tudják adni a tanév kezdetéig. A gimnázium épületének teljes felújítása, mely a szerb kormány támogatásával valósul meg, szintén a vége felé közeledik, így várható, hogy minden diák a gimnázium épületében kezdheti a tanévet.

– Szeretnénk, ha szeptember elsejére a teljes felújítás megtörténne, de természetesen jelentkezhetnek előre nem látható problémák, amelyek késleltethetik a munkát. Ebben az esetben az általános iskolák továbbra is készségesen állnak a középiskolák rendelkezésére – mondta a községi tanács illetékese.

Az elsős középiskolai osztályokról Perpauer Attila érdeklődésünkre elmondta, hogy összesen tizenhárom elsős osztály nyílik Zentán idén szeptemberben, ebből tíz magyar nyelven. Ez három-három szakot jelent a Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumban, a Közgazdasági és Kereskedelmi Iskolában, valamint az Egészségügyi Középiskolában, illetve négy tagozat indul a Zentai Gimnáziumban. Két osztály megnyitásához minisztériumi engedélyre van szükség, mert ezek beiratkozóinak száma nem éri el a minimumként megszabott tizenöt főt. Ezek közül az egyik a Közgazdasági és Kereskedelmi Középiskola szerb nyelvű tagozata, a másik pedig a Zentai Gimnázium egyik magyar nyelvű tagozata. A beiratkozók száma megközelítőleg háromszáz fő, de pontos adatokat csak a szeptemberi tanévkezdés után lehet tudni.

– Szerintünk nagyon szép eredmény, hogy tíz magyar nyelvű tagozatot tudunk indítani, és ezek közül mindössze egyhez kellett kérni minisztériumi engedélyt – értékelt Perpauer Attila.

zs

Magyar Szó, 2018. július 20.