Huszadszor ünnepelték együtt a hagyományokat Zentán

Huszadik alkalommal tartották meg Zentán a Hagyományaink Ünnepe elnevezésű rendezvényt, Zenta község hagyományőrző és hagyományápoló csoportjainak bemutatkozó estjét. A rendezvényt ezúttal „Három aranyos eper, Kázmérbú lesz jó ember…” mottóval hívta életre a Thurzó Lajos Művelődési–Oktatási Központ.


A Hagyományaink Ünnepe keretében előbb eperből és más bogyós gyümölcsökből készült hagyományos ételekből és italokból nyílt kiállítás a Városi Múzeum galériatermében, majd a község hagyományőrző és hagyományápoló csoportjai mutatkoztak be a Művelődési Ház színháztermében. A gálaműsor kezdetén Perpauer Attila, a Községi Tanács oktatással és művelődéssel megbízott tagja mondott köszöntőt, amelyben hangsúlyozta, a kultúrát minden nemzedéknek újra meg kell szereznie annak érdekében, hogy az felmutatható örökségünkké válhasson. Mint mondta, a rendezvény ékes példája a hagyományok tiszteletének, és emiatt különösen nagy jelentősége van annak, hogy az ünnepségen a legkisebbektől kedve az idősekig minden korosztály képviselteti magát, kifejezve a gyökereinkhez való ragaszkodás fontosságát. Hozzátette, a község önkormányzata kiemelt fontosságú rendezvényként tartja számon a Hagyományaink Ünnepét, és támogatja immár két évtizede a megszervezését.

A köszöntő után elsőként a rendezvény meghívott vendégei, Sőregi Anna népdalénekes, a Fölszállott a páva 2017 népzenei tehetségkutató szólóének kategóriájának döntőse és a Stevan Sremac Szerb Művelődési Központ néptánccsoportjának tagjai léptek színpadra, majd a gála első részében a községbeli hagyományőrző csoportok legkisebbjei mutatták be produkcióikat, amelyek közül a táncosakat a szabadkai Juhász zenekar kísérte, a második részében pedig a felnőtteké volt a főszerep. A produkciókat a Szabó Annamária népzene-pedagógus, népdalénekes; Rind Melitta néptáncpedagógus, néprajzkutató és Resócki Rolland néptáncpedagógus, a Népművészet Ifjú Mestere cím kitüntetettje összetételű szakmai bizottság véleményezte, amelynek tagjai elégedettségüknek adtak hangot a fellépők teljesítménye kapcsán, és igyekeztek hasznos tanácsokkal ellátni őket a Durindóra és a Gyöngyösbokrétára való eredményes felkészülés és a további fejlődés lehetőségének biztosítása érdekében.

A rendezvény a Bethlen Gábor Alap és Zenta község önkormányzata támogatásával valósult meg.

H. A.

Vajdaság Ma, 2018. március 4.