Akadnak még tisztázatlan kérdések - Tájékoztató a zentai civileket érintő új községi határozatról és pályázatokról

Zenta önkormányzata az idén is kiírta a civil szervezeteknek szánt pályázatokat, aminek kapcsán a minap tájékoztató jellegű összejövetelt is tartottak az érintetteknek.

A találkozón fő napirendi pontként a civileket igencsak érintő önkormányzati határozatot vitatták meg, amelynek értelmében a jövőben az önkormányzat tulajdonában lévő épületekben székhellyel rendelkező civileknek bérleti díjat kell fizetniük, és a rezsiköltséget is nekik kell állniuk.

 


Perpauer Attila, a községi tanács tagja ennek kapcsán arról tájékoztatta az egybegyűlteket, hogy a közeljövőben pályázatot szándékoznak kiírni, amely összegből az érintettek fedezhetik az így felmerülő többletköltséget. Az összejövetelen több civil szervezet képviselője is rámutatott, hogy megoldást kellene találni a szervezeteknek az első két hónap költségeinek a fedezésére, mivel a civileknek év végéig az önkormányzat irányába el kell számolniuk az az évi összegekkel, a következő év márciusánál előbb viszont nem jutnak újabb pénzforrásokhoz, így a januári és februári költségeket képtelenek a szervezetek fedezni.

Az önkormányzat képviselői elmondták, hogy a változásokat még nem léptették életbe, így egyelőre az év első hónapjainak a rezsiköltsége biztosítva van a civilek számára.

Perpauer Attila szerint folyamatban van az önkormányzati tulajdonban lévő épületekben székhellyel rendelkező szervezetek feltérképezése, annak megállapítása is, hogy ezek az egyesületek mely helyiségeket használják, és azok mekkorák, ez alapján határozzák meg számukra a bérleti díj összegét.

A rendezvényen szó volt a pályázati lehetőségekről, ezek folyamatáról is. Az idén az egyesületek közérdekű projektumainak a finanszírozására, illetve társfinanszírozására 700 ezer dinárt különített el a zentai önkormányzat, s ezeket a pályázatokat március 9-éig kell átadniuk a pályázóknak. A községben tevékenykedő civileknek a nemzeti kisebbségek kultúrájának és művészetének a megőrzésével, védelmével és fejlesztésével kapcsolatos pályázataira 825 ezer dinárt különítettek el a költségvetésből. A kortárs kultúra fejlesztésével foglalkozó civilek projektumait 900 ezer dinárral támogatják. A környezetvédelmi projektumokra 400 ezer dinárt különítettek el. Az idegenforgalmi projektumok pályázatának összértéke 750 ezer dinár. Mindezekre március 7-éig lehet pályázni.

A társadalmi gondoskodás és közegészségügy területére szóló 340 ezer dinár összértékű pályázatok átadásának a határideje február 26. A szociális védelem területén tanácsadói-terápiás és szociális edukációk nyújtását megcélzó projektumokra 2,25 millió dinárt különítettek el, a szociális védelem területén nappali szolgáltatások megvalósítására kiírt pályázat összértéke szintén 2,25 millió dinár, s mindkettő február 26-áig lesz nyitva.

Hhzs.

Magyar Szó, 2018. február 21.

HERÉDI Krisztián felvételei