A rezsiköltségekre is pályázni kell - Zentán megkezdték a civil szervezetek adatbázisának kidolgozását

Az általuk használt ingatlanok bérleti díjára és a működésükhöz szükséges rezsiköltségek fedezésére is pályázniuk kell ezentúl a Zenta községbeli civil szervezeteknek és sportkluboknak – hangsúlyozták a helyi önkormányzat illetékesei tegnapi sajtótájékoztatójukon, kiemelve, a vonatkozó jogszabályok értelmében az önkormányzat az eddigiekben sem fedezhette volna közvetlenül a szervezetek és a klubok ilyen jellegű költségeit.


– Az Állami Számvevőszék jelentése alapján ezentúl a civil szervezeteknek bérleti díjat kell fizetniük az önkormányzati tulajdonban lévő épületek használatáért. A közvagyonról szóló törvény, amely ezt előírja, 2011-ben lépett életbe, így a szervezeteknek ezt valójában már akkortól kezdve meg kellett volna tenniük, az önkormányzat azonban eddig nem kötelezte őket erre – hangsúlyozta Perpauer Attila, a községi tanács oktatással és művelődéssel megbízott tagja, hozzátéve, a községi képviselő-testület december végi ülésén elfogadott rendelkezések értelmében a civil szervezeteknek a megszabott bérleti díjaknak mindössze öt százalékát kell majd kifizetniük.

– Az önkormányzatnak először létre kell hoznia a civil szervezetek adatbázisát, ugyanis Zentán több mint kilencven civil szervezet van bejegyezve. Az adatbázis elkészítését már meg is kezdtük, és kilencven napunk van arra, hogy befejezzük ezt a munkát. Ezt követően kerül sor az új szerződések megkötésére, amit természetesen a törvényes rendelkezésekkel összhangban végzünk. Az adatbázis elkészülte után pontos képpel rendelkezünk majd arról, hogy melyik civil szervezet melyik önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanban fejti ki tevékenységét, mekkora területet használ, az milyen költségekkel jár, és ezek alapján az adatok alapján fogjuk meghatározni azt is, hogy melyik szervezetnek mennyit kell fizetnie. Le kell szögezni azonban, hogy ezekben az esetekben minimális összegekről lesz szó, hiszen az önkormányzat rendkívül fontosnak tartja azt, hogy támogassa a községbeli civil szervezeteket – magyarázta Perpauer Attila, hozzátéve, amióta az önkormányzat programalapú pályázatot ír ki a civil szervezetek számára, azóta lehetőségük van arra, hogy a működési költségeik fedezésére is pályázzanak, és ezen a jövőben sem kívánnak változtatni.
– Hasonló a helyzet a sportklubokkal is, hiszen ezen a területen is be kell tartanunk a törvényes rendelkezéseket, amelyek előírják, hogy a sport finanszírozását teljes egészében programtevékenységek, nyilvános felhívások vagy pályázatok útján kell megvalósítani – emelte ki Danilo Popov, a községi tanács sporttal és ifjúsággal megbízott tagja.

– Az eddigiekben megpróbáltuk lehetővé tenni a sportklubok számára, hogy a sportlétesítmények fenntartásával kapcsolatos állandó költségek, mint amilyen például a fűtés-, az áram- és a kommunális szolgáltatás díja, minket terheljenek, és a kluboknak ne kelljen ezekre gondot viselniük, ezentúl azonban az állandó költségek is, ugyanúgy, ahogyan az egyéb költségek, kizárólag programtevékenységeken, nyilvános felhívásokon vagy pályázatokon keresztül lesznek fedezhetők. Jelenleg ideiglenes finanszírozást folytatunk, amely március 31-éig, vagyis a nyilvános felhívás eljárásának befejezéséig lesz érvényben. Azt követően születik meg a klubok finanszírozására vonatkozó döntés, amelynek során figyelembe vesszük a programjukat, a bevételeiket, valamint a működésükhöz szükséges költségeket. A bérleti díjak a pályázat részét fogják képezni, hiszen elegendő forrást biztosítottunk ahhoz, hogy a klubok ezen költségek fedezésére is igényelhessenek támogatást, de csakis olyan mértékben, amely valóban szükséges a működésükhöz. Ehhez az évi program mellett ún. külön programot is be kell nyújtaniuk, mivel az évi program egyebek mellett a bérköltségeket és a versenyekkel kapcsolatos kiadásokat öleli fel, a külön program pedig a már említett állandó költségeket – tette hozzá Danilo Popov, leszögezve, nem fogják a klubokat újabb költségekkel terhelni, ugyanis elegendő forrást biztosítottak számukra az állandó költségeik fedezéséhez, illetve ezáltal a működésük zavartalanságának fenntartásához.

Perpauer Attila újságírói kérdésre válaszolva hozzátette, a községhez tartozó falvakban működő civil szervezetek többsége nem önkormányzati tulajdonban lévő ingatlant használ, azok esetében viszont, amelyek igen, ugyanazt az eljárást fogják lefolytatni, mint a zentai szervezetek esetében.

M. E.

Magyar Szó, 2018. január 11.