Zenta: Felújították a November 11. általános iskola tornatermét

Véget ért a zentai November 11. általános iskola tornatermének a felújítása, amely a Tartományi Sport- és Ifjúsági Titkárság, valamint Zenta község önkormányzata támogatásával valósult meg. A beruházás összesen mintegy ötmillió dinárba került. Az eredményt ma délelőtt a tartományi szervek, az észak-bánáti közigazgatási körzet és a helyi önkormányzat illetékesei is megtekintették. 


Vladimir Batez tartományi sport- és ifjúsági titkár örömének adott hangot annak kapcsán, hogy a tornaterem valóban nagyon szép lett, hiszen – mint mondta – kiemelt céljuknak tekintik, hogy az iskolák tornatermeinek, valamint az egyéb sportlétesítményeknek a felújítása révén minél jobb körülményeket teremtsenek egyrészt a testnevelésórák megtartásához, másrészt a sportolók felkészüléséhez. Hozzátette, mivel a sportlétesítményeink eléggé elavultak és az iskoláink tornatermei is meglehetősen rossz állapotban vannak, ezért rendkívül fontos a karbantartásuk, illetve a felújításuk.

Ceglédi Rudolf, Zenta község polgármestere kifejtette, az önkormányzat már az elmúlt évek során nagy figyelmet fordított az iskolaépületek karbantartására. Kiemelte, hogy néhány évvel ezelőtt a Thurzó Lajos iskola tornatermét, tavaly a November 11. iskola vizesgócait, idén pedig a November 11. iskola tornatermét újították fel, majd hozzátette, reményeik szerint rövidesen sor kerül a felsőhegyi Csokonai Vitéz Mihály iskola tornatermének a renoválására is. A legnagyobb folyamatban lévő beruházásként a Zentai Gimnázium épületének bővítését említette, amelynek kapcsán rövidesen aláírják a szerződést a kivitelezővel, és megkezdődnek a munkálatok is.

Danilo Popov, a községi tanács sporttal és ifjúsággal megbízott tagja arról beszélt, hogy a November 11. általános iskola tornaterméhez hasonló létesítmények felújítása azért fontos, mert ezáltal tudják biztosítani az intézményeknek a színvonalas működés feltételeit, majd hozzátette, ezáltal a sportcsarnokban is nagyobb teret kaphatnak a versenysportok, valamint azok a rendezvények, amelyek az egész község szempontjából kiemelt jelentőséggel bírnak. Leszögezte, ez a felújítás is azt bizonyítja, hogy az önkormányzat, valamint a tartományi és a köztársasági szervek közötti kiváló együttműködés meghozza a kívánt eredményeket.

Urbán Zsuzsanna, a Stevan Sremac Általános Iskola igazgatónője kifejtette, a munkálatokat az előző tanév befejezését követően kezdték el, és a tervezetthez képest némiképp elhúzódtak, ugyanis a parketta alatt lévő beton lassan száradt meg, és nem szerették volna, ha az új parketta nedves betonra kerül. Hozzátette, a parketta megóvása érdekében linóleumot is vásároltak, és a különféle rendezvények idején azzal fogják leborítani a talajt. Reményének adott hangot, hogy a diákok örömmel használják majd a megújult tornatermet, és még lelkesebben vesznek részt a tornaórákon, mint eddig.

A tartományi sport- és ifjúsági titkár labdákat is ajándékozott az iskola diákjainak, majd a jelenlévőkkel együtt megtekintette a sportcsarnokot és a felsőhegyi Csokonai Vitéz Mihály általános iskola tornatermét is.

H. A.

Vajdaság Ma, 2017. november 21.