Pedagógusnapot tartottak Zentán

A község óvodáinak, az alapfokú zeneiskolának, az általános és középiskoláinak dolgozóit köszöntötték kedd este a zentai Művelődési Házban szervezett ünnepségen. A rendezvényen Ceglédi Rudolf, Zenta község polgármestere mondott köszöntő beszédet.


-- A gyermekekkel való foglalkozás igazi művészet. Hasonló, mint egy kőből kibontani a benne rejtőző szobrot, vagy egy hangszerből előcsalni a muzsikát. Példát is mutatnak. „Élen állsz és messze látszol, sose feledd, példa vagy.” - Ezekkel a szavakkal és Nagy László idézettel kezdte köszöntőjét Ceglédi Rudolf. Majd beszédében kitért a pedagógusok különleges munkájára, a hivatás nehézségeire, amely során állandóan képezniük kell magukat, versenyekre készíteni a gyerekeket, együttműködni a szülőkkel és nap, mint nap helytállni, jellemeket formálni.

Az alkalmi műsorban felléptek az Emlékiskola gyermekkórusának tagjai, a felsőhegyi Csokonai Vitéz Mihály iskola és a November 11. iskola tanulói, a Stevan Mokranjac Alapfokú Zeneiskola diákjai, a Stevan Sremac Szerb Művelődési központ táncosai és a Thurzó Lajos Oktatási-Művelődési Központ Ispiláng néptánccsoportja.

Az ünnepség zárásaként a községbeli oktatási intézmények vezetői átadták a jutalmakat a kerek évfordulót ünneplő dolgozóknak. Kopasz Ildikó, a Hófehérke Óvoda igazgatónője, Perpauer Attila, a községi tanács művelődési és oktatási ügyekkel megbízott tagja az általános iskolák nevében, Lévai Mónika, a Stevan Mokranjac Alsófokú Zeneiskola igazgatónője, Ujházi Éva,a Zentai Gimnázium igazgatónője, Csikós Pajor Gizella, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium igazgatónője, Nagy Abonyi Zoltán, az Egészségügyi Középiskola igazgatója és Tóth Kornél, a Közgazdasági-kereskedelmi Középiskola igazgatója gratulált a tíz, húsz, harminc, illetve harmincöt éve munkaviszonyban lévő dolgozóknak.

Rúzsa Mária

Vajdaság Ma, 2017. november 8.