Új szivattyúval bővült a szennyvíztisztító szivattyúállomása

Befejeződött a zentai a szennyvíztisztító szivattyúállomásának kiépítése, az eredetileg tervezett három szivattyúból nemrég a harmadik is a helyére került, hangsúlyozta ma délelőtti helyszíni sajtótájékoztatóján Ceglédi Rudolf, a község polgármestere. Elmondta, a beruházást a tartományi szervek az önkormányzattal közösen pénzelték.


– A szennyvíztisztító szivattyúállomásánál eredetileg három szivattyú volt tervezve, két nagyobb és egy kisebb kapacitású. A kisebb és a két nagyobb közül az egyik már eddig is működött, most viszont a másik nagy kapacitású szivattyút is sikerült beépítenünk. A beruházás összértéke kilencmillió dinár volt, amiből hatmilliót a tartományi mezőgazdasági titkárság, hárommilliót pedig az önkormányzat biztosított. Ezzel biztonságossá tettük a csatornahálózatunk működését, hiszen mivel a Tisza magas vízállása esetén a zsilipet le kell zárni, és akkor igen fontos szerep jut ezeknek a szivattyúknak, hiszen át kell emelniük a megtisztított szennyvizet a Tiszába – magyarázta Ceglédi Rudolf, Zenta község polgármestere.

– Zentán 2006-ban kezdte meg működését a szennyvíztisztító, azóta folyamatosan tisztítjuk a szennyvizet, amit jelenleg kb. 86 százalékban valósul meg, ugyanis a rendszerből pillanatnyilag még hiányzik a foszfortalanítási folyamat elvégzésének lehetősége. Ez egy vegyi tisztítási folyamat eredményeképpen lenne megvalósítható, ami külön beruházást igényelne. Ha a rendszert ezzel is ki tudnánk egészíteni, akkor 100 százalékos tisztításról beszélhetnénk – emelte ki Korponai Tibor, a telep műszaki igazgatója. Elmondta még, hogy a szennyvíztisztító másodpercenként 2000-2500 liter vizet tud felvenni, amely a megtisztítását követően a Tiszába jut. Hozzátette, az elmúlt időszakban folyamatosan végezték a rendszer karbantartását, a legnagyobb beruházás az idén az ún. durvarács cseréje volt, ami kb. 2,5 millió dinárba került.

H. A.

Vajdaság Ma, 2017. október 27.