Iskolatáskákat kaptak a községbeli falvak elsősei

Új iskolatáskákat kaptak ajándékba a Zenta községbeli falvak oktatási intézményeinek elsős tanulói, akiknek a helyi önkormányzat és a Stevan Sremac Általános Iskola illetékesei ma adták át a tartományi támogatással megvásárolt ajándékokat.


Ceglédi Rudolf, Zenta község polgármestere elmondta, az önkormányzat és a Stevan Sremac Általános Iskola a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi–Nemzeti Közösségi Titkárság pályázatán nyerte el azt a támogatást, amely lehetővé tette a községhez tartozó falvak általános iskolái elsős diákjainak megajándékozását, majd hozzátette, abban bíznak, hogy a jövőben a városi iskolák tanulói számára is tudnak majd hasonló adományt biztosítani.

Perpauer Attila, a községi tanács oktatással és művelődéssel megbízott tagja kifejtette, a táskák nemcsak kiváló minőségűek, hanem igen korszerűek is, hiszen egyrészt a kisdiákok életkori sajátosságainak figyelembe vételével alakították ki őket, odafigyelve arra, hogy az átlagos táskákhoz képest jóval kisebb legyen a gyermekek gerincének a megterheltsége, másrészt közlekedésbiztonsági szempontból is nagyon jónak tekinthetők, hiszen a rajtuk elhelyezett fényvisszaverő elemeknek köszönhetően a diákok ezentúl biztonságosabban közlekedhetnek, mint az eddigiekben.

Urbán Zsuzsanna, a Stevan Sremac Általános Iskola igazgatónője leszögezte, a diákok nagyon örültek a táskáknak, többen is elmondták közülük, hogy már holnap azzal fognak iskolába menni. Hozzátette, annak ellenére, hogy Zenta községben is folyamatosan csökken a diákok létszáma, a községhez tartozó falvakban mindenütt meg tudták nyitni a tervezett tagozatokat, jelenleg pedig arra törekszenek, hogy még jobb körülményeket teremtsenek a diákjaik számára, nemcsak az oktatás korszerűbbé tétele által, hanem az iskolaépületek felújítása révén is.

H. A.

Vajdaság Ma, 2017. október 23.