Ötvenmilliós támogatás az Elgasnak - A zentai községi képviselő-testület módosította a költségvetést

A köztársasági szervek 50 millió dinárral támogatják a zentai Elgas Közvállalatot a távfűtés-szolgáltatás zavartalanságának fenntartása érdekében, valamint 3,5 millió dináros támogatást nyújtanak a Zenta Birkózóklubnak is. Egyebek mellett ezek tették szükségessé a községi költségvetés sürgősségi eljárásban történő módosítását a zentai képviselő-testület pénteki rendkívüli ülésén.


– Mivel júniusban sikertelen volt a távfűtési rendszer működtetésének alapjául szolgáló gázkazán kiépítésére vonatkozó közbeszerzési eljárás, a köztársasági kormánnyal és az illetékes minisztériumokkal egyeztetve kérvényt nyújtottunk át feléjük a távfűtés-szolgáltatás támogatására, amelyet el is fogadtak, és ennek értelmében a köztársasági tartalékalapból ötvenmillió dinárral fogják támogatni a távfűtési zavartalanságának fenntartását – hangsúlyozta Ceglédi Rudolf polgármester, aki elmondta, ugyancsak a köztársasági tartalékalapból 3,5 millió dináros támogatásban részesül a birkózóklub is. Emellett egyéb módosításokat is eszközöltek a községi költségvetésben, például a közintézményekben és közvállalatokban a létszámcsökkentés folytán be kellett tervezniük a végkielégítések összegét; kikerült a költségvetésből a Kevi és Törökfalu közötti útra előirányzott összeg, azt ugyanis a köztársasági szervek – ugyanúgy, ahogyan a Zentai Egészségház és a Zentai Gimnázium esetében – nem az önkormányzatnak, hanem közvetlenül a kivitelezőnek fogják átutalni; ugyanakkor belekerült a Jézus szíve templom fűtési rendszerével kapcsolatos tétel, amely projektum a Szerbia és Románia közötti IPA-program keretében valósul meg.

Az ellenzéki képviselők felszólalásainak túlnyomó része ezúttal is a távfűtés-szolgáltatás múltjával, jelenével és jövőjével állt kapcsolatban. A vélemények ütköztetését követően a testület végül 19 igen szavazattal és 4 tartózkodással fogadta el a rendeletet.

A képviselők elfogadták a mezőgazdaság-fejlesztés szubvencionálására vonatkozó akcióterv módosítását és a Szabadkai Regionális Hulladéklerakó Kft. 2017. évi üzletviteli programjának módosítását.

Az ülés egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó témája egyébként a zentai Elgas Közvállalat igazgatójának felmentése és az új igazgató kinevezése lett volna, ezt a pontot azonban a testület elnöke, Tatjana Balo az ülés kezdetén – akárcsak a Kommunális-Lakásgazdálkodási Közvállalat igazgatójára vonatkozót – levette napirendről, mert utólag bebizonyosodott, hogy ezekben az esetekben nem indokolt a sürgősségi eljárás.

M. E.

Magyar Szó, 2017. szeptember 30.