Kegyeletadó ünnepséget tartottak Zentán

Zentán a helyi önkormányzat szervezésében péntek délután kegyeletadó ünnepséggel emlékeztek azokra a hősökre és mártírokra, akik életüket áldozták, vérüket hullatták a városért és annak népéért. A Felsővárosi Köztemetőben megtartott megemlékezés kezdetén ft. Szeles Oszkár esperes-plébános celebrált ünnepi szentmisét. A megemlékezés szónokai Ceglédi Rudolf, Zenta község polgármestere és Egeresi Sándor tartományi parlamenti képviselő voltak.


– A múltat nem feledhetjük el, ezt parancsolja nekünk a jelenünk és a jövőnk. Eszünkbe jutnak mindazok, akik előttünk járták ezt az utat, de ma már békés álmukat alusszák. Ilyenkor újra meg újra tudatosul bennünk, hogy az elmúlás nem valaminek a vége, hiszen akiket igazán szerettünk, azok a haláluk után sem hagynak magunkra minket – emelte ki Ceglédi Rudolf, majd így folytatta: – A második világháború végén elkövetett vérengzés, és a magyar áldozatok körül évtizedeken át kényszerű csönd honolt, de ma már értük is lobognak a gyertyák Vajdaság-szerte. Hosszú évtizedeknek kellett elmúlnia ahhoz, hogy megtörténjen a szerb és a magyar köztársasági elnök közös főhajtása, a két nép szimbolikus történelmi megbékélése Csúrogon. Mert egy népet sem szabad kollektív bűnössé nyilvánítani, bűnösök csak a gaztettek elkövetői lehetnek. A kiszolgáltatott, a szerencsétlenül járt emberekért, bármelyik nemzethez, valláshoz vagy kultúrához tartoznak is, felemelni szavunkat keresztény kötelességünk.

– A Történelmi Vegyes Bizottság felállítása és munkája, valamint Áder János magyar és Tomislav Nikolić szerb köztársasági elnök közös főhajtása az ártatlan áldozatok előtt egy új korszakot nyitott meg népeink békés együttélése tekintetében a múlt fájdalmas sebeinek enyhítésében és a közös európai jövő építésében. Hinni szeretnénk, hogy ez a gesztus első lépés a történelmi igazságtétel felé, mert a vérengzés túlélőinek, hozzátartozóinak lelki megnyugvása még várat magára. Az alagút végén látszik már a fény – hangsúlyozta ünnepi beszédében Egeresi Sándor, majd hozzátette: – Eljött az idő az őszinte, nyílt párbeszédre, eljött az idő, hogy a köztársasági kormány és a parlament tegye meg a döntő lépéseket a történelmi igazságtétel felé. Eljött az idő ártatlan áldozataink rehabilitálására. Kérjük a Jóistent, erősítsen meg bennünket, erősítse bennünk a hitet és igazságszeretetünket!

A szentmise után az 1848–49-es magyar forrada­lom és szabadságharc, valamint az 1944-es ártatlan áldo­zatok emléksírhelyénél megtartott koszorúzási ünnepségen előbb Tari László helytörténész mondott történelmi bevezetőt, majd Nagyabonyi Emese színművész és a zentai Délibáb vegyes kórus adott alkalmi műsort, végül az egybegyűltek elhelyezték az emlékezés virágait. Magyarország belgrádi nagykövetsége képviseletében Nikowitz Oszkár, a köztársasági és a tartományi szervek nevében Fremond Árpád, Pék Zoltán és Egeresi Sándor, a Magyar Nemzeti Tanács nevében dr. Zsoldos Ferenc, a zentai önkormányzat nevében Ceglédi Rudolf és Širková Anikó, a Vajdasági Magyar Szövetség községi szervezete nevében Kálmán Zsuzsanna és Szegedinszki Krisztián, a Magyar Polgári Szövetség nevében Miklós Éva és Nagy Abonyi Pál, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége nevében Berze József és Somorai Zsuzsanna, a Vajdasági Magyar Szövetség csókai szervezete nevében pedig Kormányos László koszorúzott.

Vajdaság Ma, 2013. november 2.

H. G.