Az én Zentám! címmel nyílt fotókiállítás Zentán

Ünnepélyes keretek között nyílt meg ma este a zentai Városháza előcsarnokában az én Zentám! című fotópályázatra beküldött alkotásokból nyílt kiállítás. A pályázatot a zentai csata háromszázhuszadik évfordulója alkalmából, a zentai városnapi rendezvénysorozat keretében hirdették meg.


A tárlat megnyitójának kezdetén Juhász Lassú Kornélia és Predrag Popović, a zentai Városi Könyvtár munkatársai köszöntötték az egybegyűlteket, majd Perpauer Attila, a községi tanács oktatással és művelődéssel megbízott tagja nyitotta meg a kiállítást, hangsúlyozva, a pályázatot annak érdekében hirdették meg, hogy azokban a különleges pillanatokban, amikor a város a hétköznapi teendők mellett az ünnepre is készül, a zentaiaknak lehetősége nyíljon arra, hogy a beérkezett fotókból nyílt tárlat révén egy egyedi fotóalbumot lapozgassanak, felfedezve, hogyan látják mások Zentát, annak természeti szépségeit, hagyományait és mindennapjait, illetve azt is, mit jelent mások számára ez a város.

A beérkezett pályaműveket elbíráló zsűri nevében Molnár Edvárd, a Pannon RTV munkatársa értékelte a munkákat, kiemelve, fontosnak tartották, hogy elsősorban olyan képeket díjazzanak, amelyek megfelelnek a pályázat címének, vagyis amelyekben megjelenik nemcsak Zenta, hanem valamilyen módon maga az alkotó is. A zsűri döntése értelmében az első helyezést Somogyi Ilona érdemelte ki, a második díjas Nagy Róbert, a harmadik díjas pedig Törteli Judit lett, akiknek Perpauer Attila adta át a jutalmukat.

Az én Zentám! címmel meghirdetett pályázatra összesen közel nyolcvan fotó érkezett be, amelyek közül a legkiválóbbak megtekinthetők a Városháza előcsarnokában.

H. A.

Vajdaság Ma, 2017. szeptember 6.