Beruházások az iskolákban

A zentai önkormányzat vezetői viszonozták a Thurzó iskola diákjainak a Föld napja alkalmából tett városházai látogatását


Mint már beszámoltunk róla, a zentai iskola alsós és felsős diákjai, Kálmán Róbert fizikatanár vezetésével, a városháza oszlopcsarnokában környezetvédelmi kiállítás és program keretében hívták föl a város polgárainak a figyelmét a környezettudatos életmód fontosságára.

A tegnapi látogatás során Urbán Zsuzsanna, a Stevan Sremac Általános Iskola igazgatónője, Ceglédi Rudolf polgármester és Perpauer Attila oktatási és művelődési ügyekért felelős községi tanácstag a diákoknak köszönetet mondott a városházán megrendezett alkalmi műsorukért. A polgármester hangsúlyozta, hogy az iskola tanulói a tanáraikkal együtt hagyományt teremtettek, s lényegében ebben az iskolában ismerték föl annak fontosságát, hogy már a legkisebb korosztály képviselőinek a figyelmét is felhívják a környezettudatos életmódra, s abbéli reményének is hangot adott, hogy az elkövetkezőkben több iskola is csatlakozik az akcióhoz.

A polgármester elmondta, a pedagógusokkal eszmecserét folytattak arról is, miképpen lehetne népszerűsíteni a lakosság körében is az iskolások akcióját, hogy minél több felnőtt is bekapcsolódjon a környezettudatos életmód népszerűsítésébe.

Az összejövetel után a Stevan Sremac Általános Iskola igazgatónője a jelenlévő újságíróknak beszámolt a község iskoláiban közeljövőben sorra kerülő felújítási munkálatokról. Június 26-án kezdik a November 11. iskola tornaterme padlózatának a felújítását, a Thurzó Lajos iskolában pedig a vizesgócot újítják fel. Sikerült támogatást szerezniük a tornyosi Tömörkény István iskola tetőszerkezete és a felsőhegyi Csokonai Vitéz Mihály iskola fűtőrendszere felújításának a tervdokumentációjára, ezen kívül hamarosan az is kiderül, hogy a Bethlen Gábor Alap pályázatán sikerül-e pénzt szerezniük az Emlékiskola nyílászáróinak a lecserélésére.

Hhzs.

Magyar Szó, 2017. május 17.