ZENTA KÖZSÉG KÖZIGAZGATÁSI HIVATALÁNAK ÉS A KÖZSÉGI KÉPVISELŐ TESTÜLET SZAKSZOLGÁLATÁNAK KÖZLEMÉNYE

A Városháza biztonsági szolgálatának jelentése és a videofelügyelet képanyaga alapján szerdán, magukat a demokrácia bajnokainak tartó néhány zentai polgár a Városháza több helyiségébe illetéktelenül behatolt, politikai nézeteit hangoztatva, személyiségi jogokat sértve és illetlenül viselkedve.

Ezzel nem a demokrácia hanem az anarchia oltárán áldoztak. A Községi Képviselő-testület Ügyrendjének, a közigazgatási eljárásnak, a polgárok kezdeményazéseinek megvan a maga eljárása. Ezt a zentaiak tudják, a tanácsnokaink ezt a szabályt eddig be is tartották.  A képviselők mentelmi joga a testületi ülésen elhangzó véleményükre vonatkozik és semmilyen tolmácsolásban sem jogosít fel önkényességre.

A fent említett személyek nem vették figyelembe az ügyfélfogadási eljárást, a Városháza helyiségeinek használatára vonatkozó rendelkezéseket, különös tekintettel a Díszterem használatára, alaptalanul vádaskodtak és magamutogatóan személyiségi jokogat sértve másokról is kamerafelvételeket készítettek.

A véleménynyilvánításnak megvan a maga helye és ideje. Polgártársaink ezen viselkedése rövidtávú politikai célok érdekében történhetett, amellyel gátolták a polgárok ügyintézést, a közigazgatási dolgozók munkáját. Tetteik idejének helyszíne illetve módja sem volt megfelelő és ez szabálysértés.

A demokrácia alapja hogy az általunk hozott szabályokat betartjuk, hiszen a szabályok módsításának is megvannak a maga feltételei és nem kiscsoportos foglalkozásokon kell anarchiát terjeszteni.

A Városháza termeit bárki használhatja, ha azt időben és szabály szerint jelzi, az észrevételeit és meglátásait előterjesztheti és jelezheti az arra illetékes szervnél, de a továbbiakban ha politikai célzattal önkényesen lép fel valaki, akkor a közösség érdekében hivatalos eljárás megindítását fogjuk kezdeményezni.

A Közigazgatás és a Kkt szakszolgálata továbbra is támogatja az egyéni és közösségi érdekérvényesítés minden demokratikus formáját és elzárkózik a kiszámíthatatlan önkényeskedéstől.

 

                                                                   Zenta község Közigazgatási Hivatalának vezetője s.k.

                                                                       Zenta község Képviselő-testületének titkára s.k.

 

    Zenta, 2019. május 17.