A Gazdasági Minisztérium nyilvános felhívása vissza nem térítendő támogatások odaítélésére a vállalkozásfejlesztési program keretében

A nyilvános felhívás keretében  a vissza nem térítendő támogatásra, és a  hitelkérelmek benyújtására jelentkezhetnek mindazok a vállalkozók, mikro-, kis- és közepes  gazdasági alanyok és szövetkezetek, amelyek  regisztrálva vannak az APR-ben. Emelett, a pályázattal összhangban, elküldik az előző két évre vonatkozó pénzügyi jelentéseiket, amelyekben nincs kimutatva nettó veszteség és amelyek eleget tesznek a program feltételeinek.  Ez a feltétel nem érvényes azokra  a vállalkozókra,  amelyeknek az előírások szerint nem kötelesek ilyen jelentéseket készíteni (azok vállalkozók, akik  egyszeres könyvvitelt folytatnak és az átalányosok).

A programmal összhangban a következőkre lehet pályázni:

  1. üzemhelyiség vagy üzlethelyiség építése /hozzáépítése /rekonstrukciója/ adaptálása/ /vásárlása,
  2. termelői  eszközök-felszerelés vásárlása (új vagy használt,  öt évnél nem régebbi),  beleértve azokat járműveket,  amelyek a saját termék kiszállítását szolgálják és más szállítóeszközöket,  amelyek a  termelési folyamatokhoz kapcsolódnak
  3. szoftver és más nem anyagi javak beszerzése
  4. tartós forgóeszközök, amelyek a teljes beruházás értékének max. 20%-át teszik ki.

A beruházás  teljes  összege:

  • vállalkozók esetében: min. 375.000,00 dinár; max.  8.750.000,00 dinár,
  • jogi személyek estében: min.  2.500.000,00 dinár; max. 50.000.000,00 dinár.

Törlesztési határidő:

  • 10 év,  egy éves nyugalmi  időszakkal jogi személyek esetében
  • 7 év,  egy éves nyugalmi időszakkal vállalkozók esetében

A kamatláb, a valutazáradék alkalmazásával évi 1,5%-os  banki  biztosíték esetén, és  3%-os más biztosítékok esetében.

A megfelelően kitöltött hitelkérelmet  és  a vissza nem térintendő eszközök kérelméhez szükséges kísérő dokumentációt a Szerbiai Fejlesztési Alaphoz  kell  benyújtani a következő címek egyikére: Bulevar Nemanjića 14a, Niš és Knez Mihailova  14, Belgrád.

A pályázat nyitott egészen a rendelkezésre álló pénzeszközök teljes felhasználásáig.

Részletesebb információért forduljanak hozzánk telefonon: 063-7-002-140, e-mail-ben: harmat.zsoka@gmail.com illetve személyesen Zentán a Városháza 76-os irodájában.

>> PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ <<