ÉRTESÍTÉS


É R T E S Í T É S

Szerb Köztársaság polgárainak A honvédelemről szóló törvény 47. szakasza értelmében joguk és kötelességük a katonai, munka- és anyagi kötelezettségüknek eleget tenni, valamint a polgári védelemben és a védelmi képzésben részt venni. A polgárokra más kötelezettségeket is átruháznak, melyek az illetékes szerv határozata alapján a védelem szempontjából jelentős szerepet játszhatnak.

A katonai, munka- és anyagi kötelezettségről szóló törvény előírja mindazon polgár katonakötelezettségét a békebeli, rendkívüli, vagy a háborús helyzetben, akiket felkészítenek és kiképeznek a katonai kötelezettségek és a védelemmel kapcsolatos egyéb feladatok elvégzésére.

A katonasági szolgálat felfüggesztéséről szóló Határozat érvénybe lépésével minden 18 évnél idősebb személyt be kell vezetni a katonai nyilvántartásaba, valamint ezen személyekre érvényes a tartalékos összetételben történő szolgálati kötelezettség.

A katonai, munka- és anyagi kötelezettségről szóló törvény (15. szakasza) alapján a Szerb Köztársaság Véderőminisztériuma felkér minden 2004-ben született férfi nemhez tartozó személyt, hogy tegyen eleget a törvényes kötelezettségének a katonai nyilvántartásba való bejegyzés érdekében.

A katonai nyilvántartásba azokat az idősebb korosztályú (1992-tól 2003-ig születtek), férfi nemhez tartozó személyeket is be kell jegyezni, akik eddig bármilyen oknál fogva nem kerültek be a katonakötelesek nyilvántartási jegyzékébe.

A felhívás által történő katonai nyilvántartásba való bejegyzést a helyi önkormányzat illetékes Véderőminisztériumi Központjában (VMK) vagy az illető személy lakhelyén működő VMK községi irodában 2022.01.17-ától 2022.02.28-áig végzik, éspedig:

 

Kikinda község – minden munkanapon 09,00 órától 13,00 óráig

Ada község – minden munka kedden  09,00 órától 13,00 óráig

Kanizsa község – minden munka kedden 09,00 órától 13,00 óráig

Törökkanizsa község – minden munkanapon, kedd kivételével 09,00 órától 13,00 óráig

Zenta község – minden munkanapon, kedd kivételével 09,00 órától 13,00 óráig

Csóka község – minden munka kedden 09,00 órától 13,00 óráig

A katonai nyilvántartásban való bejegyzéskor betekintés céljából fel kell mutatni a személyi igazolványt. Amennyiben ezzel nem rendelkeznek, a szerb állampolgárságot születési anyakönyvi kivonattal, vagy a szerb állampolgárságról szóló bizonylattal, külföldön pedig érvényes úti okirat felmutatásával igazolhatják.

A külföldön tartózkodó regruták a katonai nyilvántartásban való bejegyzés érdekében kötelesek megjelennni a Szerb Köztársaság illetékes diplomáciai-konzuláris képviseletnél.

A katonai nyilvántartásba való bejegyzésre szóló felhívással szembeni engedetlenség A katonai, munka- és anyagi kötelezettségről szóló törvény által meghatározott felelősségre vonaással jár.

 

                                                                                                   A Kikindai Helyi Önkormányzat

                                                                                                   Véderőminisztériumi Központja