Felsőhegy rövid története
	A település Észak-Bácskában a Tisza jobb partján, a folyótól 5 km-re a telecskai dombok keleti nyúlványainak löszplatóján fekszik. Közigazgatásilag a zentai önkormányzathoz tartozik, mely magában foglalja (a 2002-ben végzett népszámlálás adatai szerint): Zenta városát, mint közigazgatási központot 21.152 Felsőhegy 1.926 Bogaras 722 Tornyos 1.781 Kevi településeket 890 lakossal. A település kialakulása Az első megbízható adat 1783-ból származik. Egy katonai térkép a falu mostani helyén "szőlőskerteket" jelöl. Egyházi adatok szerint a településnek (akkor még Szőlőhegy megnevezéssel) 1808-ban már kápolnája van melyet Szent Orbán tiszteletére emeltek. 1856-ban birtokfelmérés keretében elkészül a falu kataszteri térképe, ahol már kirajzolódik a település mai szerkezeti felépítése. Az észak-dél irányban húzódó (mintegy 2 km) utca mentén házsorok, házcsoportok jelennek meg Felsőhegy elnevezéssel. A település elnevezése egészen biztosan a földrajzi konfiguráció és a szőlőművelés kötődéséből alakult ki.(Tisza-parti szőlők-Alsóhegy, löszháti szőlők-Felsőhegy). A település életében mindig fontos szerepet játszottak a határában levő tanyacsoportok, tanyák (a falutól főleg délre és nyugatra). A település őslakossága és mai népessége 1751-ben a török veszély megszűntével a zentai, főleg szerbekből álló határőrség jelentős része kitelepült a vidékről. Másik része földet kapott letelepedett, Felsőhegy határában kapott földeken tanyát épített és letelepedett. A lakosság egy része kimerészkedett a palánkok mögül és a szőlőkbe települt. A török pusztítások és a határőrség kitelepülése megtizedelte a lakosságot. A népességet 1750-1760-ban betelepítéssel pótolták, jászsági és nagykunsági magyarokat, illetve Nyitra megyei szlovákokat telepítve a térségbe. Ezt bizonyítják a fennmaradt családnevek. A második betelepülési hullám 1800 körül történt Szeged-Dorozsma térségéből érkezett. A település népességéről 1908-tól vannak biztos adataink, de bizonyos adatok szerint 1855-ben 700 lakosa van, illetve 1890-ben a településen 246 ház található. 1908-ban 400 ház 2154 lélekszám 1948-ban 2000 " 1953-ban 2240 " 1961-ben 1812 " 1971-ben 1784 " 1981-ben 2536 " 1991-ben 840 háztartás 2165 " 2002-ben 745 háztartás 1926 " Az 1908 és 1991-es közötti időszakban a nagy létszámingadozás a településhatár adminisztratív módosításának az eredménye. Sajnos az 1991-es és a 2002-es népszámlálási adatok a valós lélekszámcsökkenést tükrözik. A népesség csökkenésére folyamatos negatív hatást gyakorolt a "városba költözés" de az utolsó évtizedben igen jelentős a külföldre települt fiatalok száma (főleg Magyarországra) a háborús állapotok miatt. A szűkebb település lélekszáma mintegy 1500 magát magyaroknak valló lakosság. A településhez tartozó tanyacsoportok (Orompart, Adahatár, Gombos falu és tanyák) népessége 400 fő, melynek 10%-a őslakos szerb. A település megerősödése Főleg az 1800-as években a szőlőkbe települt lakosság település jelleget öltött és igyekezett megszervezni közösségi életét. Tót Péter írása szerint a falusi és tanyasi gyerekeket már 1810-ben "zugtanítók" betűvetésre oktatják a téli időszakban. 1855-ben a felsőhegyiek kérvényezik az iskolaépítést, de ennek ellenére többszöri kérvényezés után csak 1869-ben születik döntés róla. 1870. január 1-jén megkezdődik a hivatalos tanítás ideiglenesen, Eszes András házában 65 tanulóval. Az első kinevezett tanító Nemcsók János, aki hosszú ideig oktatta a felsőhegyi diákokat. 1888-ban Isten akaratából sikerül megvalósítani régi álmukat: új templom építését, melyet Szent József tiszteletére 1890-ben szentelnek fel. Az első kinevezett plébános Cziráki Zsigmond tiszteletes, akinek jelentős érdemei vannak a falu felemelkedésében (könyvtárat, olvasókört, katolikus ifjúsági egyletet stb. létesít). 1894-ben Zenta város közgyűlése határozatot hoz óvoda építésére. Nincs pontos adat a működés kezdetéről, de az biztos, hogy 1910-ben Viszmeg Rózsa okl.óvónő nevelte a legkisebbeket, hogy 1918-ban Kocsis Júlia óvónő 101 gyerekkel foglalkozott (népszerűségét bizonyítja, hogy emlékét még ma is őrzi a szájhagyomány). 1899-ben megalakul a "Gazdakör". 1900-ban megszervezték az önkéntes tűzoltóságot. 1903-ban orvosi rendelő nyílik heti háromszori rendeléssel. 1910-ben postahivatal nyílik. Az I. világháború kezdete törést jelent a falu fejlődésében, amely az 1950-es évekig eltart. 1948-ban újra állandó postahivatal létesül. 1950-ben fejeződik be a Szövetkezeti Otthon építése, mely épület a falu kultúrházául is szolgál. 1953-ban kialakul a központi park, és ugyanebben az évben befejeződik az új iskolaépület építése. 1961/62-ben bevezetik a villanyt Felsőhegyen. 1964-ben megkezdődik a vízvezeték-hálózat kiépítése és betonjárdák épülnek. 1972-ben megépül a tornaterem és az új óvoda. 1974-ben felépül az egészségház. 1977-ben elkészül a mintegy 2 km hosszúságú szilárd burkolatú bekötőút. Ebben az időszakban lendületesen fejlődik a társadalmi aktivitás, a sport és a kultúra. A 80-as évektől egy megtorpanás után visszafejlődés érezhető minden téren, ami a 90-es években méginkább érezteti hatását. A középület állaga megromlott, az iskolát és óvodát Zentához csatolták, a falunak nincs állandó plébánosa. A folyamatosságot a társadalmi- és kultúrtevékenység terén két civil szervezet: a felsőhegyi Olvasókör és a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület nagy igyekezettel és fáradhatatlan munkával igyekezett biztosítani. A település gazdasága A határőrség megszűnésével Zenta szélesebb határában lévő megművelésre alkalmas földterületeket egyrészt a főleg szerb határőrök illetve a Zenta város más módon kedvezményezett polgárai kapták. Ezek földjeiken tanyákat, kisebb-nagyobb gazdasági udvarokat alakítottak ki. (innen a tanyavilágban az aránylag nagyszámú szerb nemzetiségű középbirtokos. A szűkebb falu lakossága valószínűleg a szőlőt művelő munkásokból alakult ki. Erről árulkodnak a falu szűk kacskaringós utcái és szegényes házai. A falu lakóinak foglalkozásáról az 1800-as évek végéig nincsenek megbízható adataink. A falu "öregei" fejlett legeltető állattartásról tudnak meséket, az viszont már biztos, hogy 1800-1900 fordulóján a település zömét a földnélküli zsellérek, kisebb részét pár holdas kisgazdák képezték. A nincstelenek a környező gazdáknál mint éves-béres, részarató vagy napszámos keresték meg keserű kenyerüket. A megélhetést jelentő földterület hiánya és a munkanélküliség, a szőlő kipusztulása után más munkaigényes mezőgazdasági termelés irányába terelte a lakosság érdeklődését. Így már a századfordulón próbálkoztak konyhakertészettel majd később dohány termesztésével. A falut körülvevő legelők (melyeket a lakosság közösségi jelleggel használt az 1950-es évekig) lehetővé tették az állattartást. A szegényebb családok is törekedtek, hogy legalább egy fejőstehenet szerezzenek és egy biztos támaszuk legyen a család élelmezésében. Így alakult ki Felsőhegyen egy szépszámú gulya, mely a tágabb térségben is a legnagyobb volt. Az 1900-as évek elején kezdenek kialakulni a lakosságot kiszolgáló iparosok, kisüzemek. A két világháború között Felsőhegyen: 5 kovácsműhely 3 bognárműhely több kereskedő és vendéglátós szíjgyártó, szabó, cipész, borbély tevékenykedett. Ugyanebben az időben már két téglagyár, két gőzmalom és egy kis tejüzem működött a faluban. A második világháború befejeztével lényeges változások történtek: - a Délvidéket visszacsatolták Jugoszláviához - megkezdődött a kommunista tervgazdálkodás - a tanyasi gazdák földjeit államosították - a nincsteleneknek földet osztottak - a malmokat leszerelték és más vidékre telepítették - később a téglagyárakat is bezárták - a kereskedőket államosították - a kisebb gazdákat TSZ-ekbe kényszerítették Az eddigi társadalmi rend felborult, az új még nem alakult ki. Ebben az időszakban a mezőgazdasági termelésben nagy visszaesés történt. Az üzemek (malmok, téglagyárak) bezártak, az iparosok kiöregedtek és fiatalabbak nem folytatták a szakmát, inkább gyári munkásnak mentek. Hála Istennek, a kényszer-téeszek nem voltak hosszú életűek. Más szerveződésű formákkal próbálták megoldani a mezőgazdasági termelés fellendítését, melynek keretein belül lehetőség nyílt a megángazdaságok újraélesztésére. A falusiak éltek a lehetőséggel. Ha nehéz körülmények között is, de "maguk gazdái" voltak. Sajnos ez a pangás a falu gazdasági életében sokáig eltartott (tovább mint a környező falvakban). Ennek oka a legszükségesebb infrastruktúrának a hiánya. Középületek (kultúrház, iskola, óvóda) épültek ugyan, de szilárd utak és villanyáram hiányában a helyzet kilátástalan. Valami áttörés 1961-ben, a villanyáram bevezetése után történt. Rohamosan javulnak az életfeltételek a faluban, elkezdődik a mezőgazdasági termelés gépesítése, elterjed és megerősödik az öntözéses zöldségtermesztés, majd később a gabonatermesztés. Mindez a parasztgazdaságok gazdasági fellendülését, megerősödését eredményezte. Hogy mindez sikeresen pozitív irányba fejlődjön, nem mellékes az ország politikájának alakulására. Csökken a "kommunizmus" szorítása, egyre érezhetőbb egy Nyugat felé orientálódás. Az 1970-es években kedvező kölcsönöket folyósítanak a főleg magánszektorba történő beruházásokra. A merészebb gazdák gyarapodása felgyorsul, és az 1980-as évek végéig egy általános gazdasági fellendülés érezhető. Magántőkével kisipari üzemek - műhelyek nyílnak, számos magánkereskedő és más iparos kezd tevékenykedni. Újra üzemel a malom, megalakul egy magánszövetkezet. Tovább fejlődik a konyhakertészet modern fóliaházakban, elterjed az ipari növények termesztése, a jobb gazdák termelése gépesített, mind több az öntözéses termelés. 1989/1990-ben a Milosevity-rendszer megerősödik és véget vet a fejlődésnek. Azt, hogy a lakosság az utolsó tíz évet átvészelte, az előző években felhalmozott tartalékainak köszönheti. A rombadőlt gazdaság 2002-ben még csak éledezik, de nagy igyekezettel és lemondások árán is igyekszik biztosítani az alapokat egy szebb világ kialakítására. Borsos György, Felsőhegy, 2002.