A település Észak-Bácskában a Tisza jobb partján,
a folyótól 5 km-re a telecskai dombok keleti nyúlványainak löszplatóján
fekszik.
Közigazgatásilag a zentai önkormányzathoz tartozik,
mely magában foglalja (a 2002-ben végzett népszámlálás adatai szerint):
Zenta városát, mint közigazgatási központot 21.152
Felsőhegy 1.926
Bogaras 722
Tornyos 1.781
Kevi településeket 890 lakossal.
A település kialakulása
Az első megbízható adat 1783-ból származik. Egy
katonai térkép a falu mostani helyén "szőlőskerteket" jelöl.
Egyházi adatok szerint a településnek (akkor
még Szőlőhegy megnevezéssel) 1808-ban már kápolnája van melyet Szent Orbán
tiszteletére emeltek.
1856-ban birtokfelmérés keretében elkészül a falu
kataszteri térképe, ahol már kirajzolódik a település mai szerkezeti felépítése.
Az észak-dél irányban húzódó (mintegy 2 km) utca mentén házsorok, házcsoportok
jelennek meg Felsőhegy elnevezéssel.
A település elnevezése egészen biztosan a földrajzi
konfiguráció és a szőlőművelés kötődéséből alakult ki.(Tisza-parti szőlők-Alsóhegy,
löszháti szőlők-Felsőhegy).
A település életében mindig fontos szerepet játszottak
a határában levő tanyacsoportok, tanyák (a falutól főleg délre és nyugatra).
A település őslakossága és mai népessége
1751-ben a török veszély megszűntével a zentai,
főleg szerbekből álló határőrség jelentős része kitelepült a vidékről.
Másik része földet kapott letelepedett, Felsőhegy határában kapott földeken
tanyát épített és letelepedett.
A lakosság egy része kimerészkedett a palánkok mögül és a szőlőkbe települt.
A török pusztítások és a határőrség kitelepülése megtizedelte a lakosságot.
A népességet 1750-1760-ban betelepítéssel pótolták, jászsági és nagykunsági
magyarokat, illetve Nyitra megyei szlovákokat telepítve a térségbe. Ezt
bizonyítják a fennmaradt családnevek.
A második betelepülési hullám 1800 körül történt
Szeged-Dorozsma térségéből érkezett.
A település népességéről 1908-tól vannak biztos
adataink, de bizonyos adatok szerint 1855-ben 700 lakosa van, illetve
1890-ben a településen 246 ház található.
1908-ban 400 ház 2154 lélekszám
1948-ban 2000 "
1953-ban 2240 "
1961-ben 1812 "
1971-ben 1784 "
1981-ben 2536 "
1991-ben 840 háztartás 2165 "
2002-ben 745 háztartás 1926 "
Az 1908 és 1991-es közötti időszakban a nagy létszámingadozás
a településhatár adminisztratív módosításának az eredménye.
Sajnos az 1991-es és a 2002-es népszámlálási adatok
a valós lélekszámcsökkenést tükrözik.
A népesség csökkenésére folyamatos negatív hatást
gyakorolt a "városba költözés" de az utolsó évtizedben igen
jelentős a külföldre települt fiatalok száma (főleg Magyarországra) a
háborús állapotok miatt.
A szűkebb település lélekszáma mintegy 1500 magát
magyaroknak valló lakosság. A településhez tartozó tanyacsoportok (Orompart,
Adahatár, Gombos falu és tanyák) népessége 400 fő, melynek 10%-a őslakos
szerb.
A település megerősödése
Főleg az 1800-as években a szőlőkbe települt
lakosság település jelleget öltött és igyekezett megszervezni közösségi
életét. Tót Péter írása szerint a falusi és tanyasi gyerekeket már 1810-ben
"zugtanítók" betűvetésre oktatják a téli időszakban. 1855-ben
a felsőhegyiek kérvényezik az iskolaépítést, de ennek ellenére többszöri
kérvényezés után csak 1869-ben születik döntés róla.
1870. január 1-jén megkezdődik a hivatalos tanítás
ideiglenesen, Eszes András házában 65 tanulóval. Az első kinevezett tanító
Nemcsók János, aki hosszú ideig oktatta a felsőhegyi diákokat.
1888-ban Isten akaratából sikerül megvalósítani régi álmukat: új templom
építését, melyet Szent József tiszteletére 1890-ben szentelnek fel. Az
első kinevezett plébános Cziráki Zsigmond tiszteletes, akinek jelentős
érdemei vannak a falu felemelkedésében (könyvtárat, olvasókört, katolikus
ifjúsági egyletet stb. létesít).
1894-ben Zenta város közgyűlése határozatot hoz óvoda építésére. Nincs
pontos adat a működés kezdetéről, de az biztos, hogy 1910-ben Viszmeg
Rózsa okl.óvónő nevelte a legkisebbeket, hogy 1918-ban Kocsis Júlia óvónő
101 gyerekkel foglalkozott (népszerűségét bizonyítja, hogy emlékét még
ma is őrzi a szájhagyomány).
1899-ben megalakul a "Gazdakör".
1900-ban megszervezték az önkéntes tűzoltóságot.
1903-ban orvosi rendelő nyílik heti háromszori rendeléssel.
1910-ben postahivatal nyílik.
Az I. világháború kezdete törést jelent a falu
fejlődésében, amely az 1950-es évekig eltart.
1948-ban újra állandó postahivatal létesül.
1950-ben fejeződik be a Szövetkezeti Otthon építése, mely épület a falu
kultúrházául is szolgál.
1953-ban kialakul a központi park, és ugyanebben az évben befejeződik
az új iskolaépület építése.
1961/62-ben bevezetik a villanyt Felsőhegyen.
1964-ben megkezdődik a vízvezeték-hálózat kiépítése
és betonjárdák épülnek.
1972-ben megépül a tornaterem és az új óvoda.
1974-ben felépül az egészségház.
1977-ben elkészül a mintegy 2 km hosszúságú szilárd burkolatú bekötőút.
Ebben az időszakban lendületesen fejlődik a társadalmi
aktivitás, a sport és a kultúra.
A 80-as évektől egy megtorpanás után visszafejlődés
érezhető minden téren, ami a 90-es években méginkább érezteti hatását.
A középület állaga megromlott, az iskolát és óvodát
Zentához csatolták, a falunak nincs állandó plébánosa.
A folyamatosságot a társadalmi- és kultúrtevékenység
terén két civil szervezet: a felsőhegyi Olvasókör és a Petőfi Sándor Művelődési
Egyesület nagy igyekezettel és fáradhatatlan munkával igyekezett biztosítani.
A település gazdasága
A határőrség megszűnésével Zenta szélesebb határában
lévő megművelésre alkalmas földterületeket egyrészt a főleg szerb határőrök
illetve a Zenta város más módon kedvezményezett polgárai kapták. Ezek
földjeiken tanyákat, kisebb-nagyobb gazdasági udvarokat alakítottak ki.
(innen a tanyavilágban az aránylag nagyszámú szerb nemzetiségű középbirtokos.
A szűkebb falu lakossága valószínűleg a szőlőt művelő munkásokból alakult
ki. Erről árulkodnak a falu szűk kacskaringós utcái és szegényes házai.
A falu lakóinak foglalkozásáról az 1800-as évek végéig nincsenek megbízható
adataink. A falu "öregei" fejlett legeltető állattartásról tudnak
meséket, az viszont már biztos, hogy
1800-1900 fordulóján a település zömét a földnélküli zsellérek, kisebb
részét pár holdas kisgazdák képezték. A nincstelenek a környező gazdáknál
mint éves-béres, részarató vagy napszámos keresték meg keserű kenyerüket.
A megélhetést jelentő földterület hiánya és a munkanélküliség, a szőlő
kipusztulása után más munkaigényes mezőgazdasági termelés irányába terelte
a lakosság érdeklődését.
Így már a századfordulón próbálkoztak konyhakertészettel majd később dohány
termesztésével.
A falut körülvevő legelők (melyeket a lakosság közösségi jelleggel használt
az 1950-es évekig) lehetővé tették az állattartást. A szegényebb családok
is törekedtek, hogy legalább egy fejőstehenet szerezzenek és egy biztos
támaszuk legyen a család élelmezésében. Így alakult ki Felsőhegyen egy
szépszámú gulya, mely a tágabb térségben is a legnagyobb volt.
Az 1900-as évek elején kezdenek kialakulni a lakosságot kiszolgáló iparosok,
kisüzemek.
A két világháború között Felsőhegyen:
5 kovácsműhely
3 bognárműhely
több kereskedő és vendéglátós
szíjgyártó, szabó, cipész, borbély tevékenykedett.
Ugyanebben az időben már két téglagyár, két gőzmalom
és egy kis tejüzem működött a faluban.
A második világháború befejeztével lényeges változások történtek:
- a Délvidéket visszacsatolták Jugoszláviához
- megkezdődött a kommunista tervgazdálkodás
- a tanyasi gazdák földjeit államosították
- a nincsteleneknek földet osztottak
- a malmokat leszerelték és más vidékre telepítették
- később a téglagyárakat is bezárták
- a kereskedőket államosították
- a kisebb gazdákat TSZ-ekbe kényszerítették
Az eddigi társadalmi rend felborult, az új még nem alakult ki. Ebben az
időszakban a mezőgazdasági termelésben nagy visszaesés történt.
Az üzemek (malmok, téglagyárak) bezártak, az iparosok kiöregedtek és fiatalabbak
nem folytatták a szakmát, inkább gyári munkásnak mentek.
Hála Istennek, a kényszer-téeszek nem voltak hosszú életűek. Más szerveződésű
formákkal próbálták megoldani a mezőgazdasági termelés fellendítését,
melynek keretein belül lehetőség nyílt a megángazdaságok újraélesztésére.
A falusiak éltek a lehetőséggel. Ha nehéz körülmények között is, de "maguk
gazdái" voltak.
Sajnos ez a pangás a falu gazdasági életében sokáig eltartott (tovább
mint a környező falvakban). Ennek oka a legszükségesebb infrastruktúrának
a hiánya.
Középületek (kultúrház, iskola, óvóda) épültek ugyan, de szilárd utak
és villanyáram hiányában a helyzet kilátástalan.
Valami áttörés 1961-ben, a villanyáram bevezetése után történt.
Rohamosan javulnak az életfeltételek a faluban, elkezdődik a mezőgazdasági
termelés gépesítése, elterjed és megerősödik az öntözéses zöldségtermesztés,
majd később a gabonatermesztés.
Mindez a parasztgazdaságok gazdasági fellendülését, megerősödését eredményezte.
Hogy mindez sikeresen pozitív irányba fejlődjön, nem mellékes az ország
politikájának alakulására.
Csökken a "kommunizmus" szorítása, egyre érezhetőbb egy Nyugat
felé orientálódás.
Az 1970-es években kedvező kölcsönöket folyósítanak a főleg magánszektorba
történő beruházásokra. A merészebb gazdák gyarapodása felgyorsul, és az
1980-as évek végéig egy általános gazdasági fellendülés érezhető.
Magántőkével kisipari üzemek - műhelyek nyílnak, számos magánkereskedő
és más iparos kezd tevékenykedni.
Újra üzemel a malom, megalakul egy magánszövetkezet.
Tovább fejlődik a konyhakertészet modern fóliaházakban, elterjed az ipari
növények termesztése, a jobb gazdák termelése gépesített, mind több az
öntözéses termelés.
1989/1990-ben a Milosevity-rendszer megerősödik és véget vet a fejlődésnek.
Azt, hogy a lakosság az utolsó tíz évet átvészelte, az előző években felhalmozott
tartalékainak köszönheti.
A rombadőlt gazdaság 2002-ben még csak éledezik,
de nagy igyekezettel és lemondások árán is igyekszik biztosítani az alapokat
egy szebb világ kialakítására.
Borsos György,
Felsőhegy, 2002.
|