Közös erővel a munkáért – 2007. november 8.

Minimum 450 állásnélküli munkába állítása a célja a zentai Városházán 2007. november 8-án bemutatott Közös erővel a munkáért elnevezésű projektumnak. Az álláskeresők támogatására és az emberi erőforrások fejlesztésére kidolgozott programot az Európai Unió finanszírozza, és az Európai Rekonstrukciós Alap támogatásával a Nemzeti Munkáltatási Hivatal valamint a Gazdasági és Körzeti Fejlesztési Minisztérium hajtja végre. A projektumban Belgrád, valamint a bánáti régiók vesznek részt. Az Észak-bánáti körzetből hat községet vontak be a munkába: Nagykikindát, Zentát, Adát, Magyarkanizsát, Csókát és Törökkanizsát.

 

 

Utolsó egyeztetés az előadás megkezdése előtt.

 

Juhász Attila polgármester köszöntő beszédet mond.

 

 

Az első két sorban még tanulók, de nemsokára munkakereső polgárok. Mögöttük pedig a munkáltatók.